Prostitúcióval foglalkozó családot fogtak el Békés megyében

Szexuális szolgáltatást nyújtó nők közvetítésével foglalkozó családot fogtak el a Békés megyei rendőrök – közölte a rendőrség szerdán honlapján.

Forrás: MTI2019. 09. 25. 13:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a család négy tagját és egy öcsödi nőt vett őrizetbe a Gyulai Rendőrkapitányság. A lőkösházi nő és férje, illetve két fiuk a gyanú szerint abból éltek, hogy szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek közvetítettek partnereket. A nőt és férjét a Somogy megyei Kaposváron, két fiukat Lőkösházán fogták el kedden.

A nyomozás eddigi adatai szerint a család nő tagja egy szexpartnereket közvetítő internetes oldalon adott fel fényképes hirdetést, majd fogadta a hívásokat, megszervezte a találkozókat.

A szexuális szolgáltatásért kapott pénz egy részét a szolgáltatást nyújtó nőknek oda kellett adniuk a lőkösházi családnak. A jelenlegi információk alapján volt olyan nő, akit a szabadságában korlátoztak, fenyegették, bántalmazták azért, hogy a prostitúcióra rákényszerítsék, illetve a követeléseiknek nyomatékot adjanak, bevétele egy részét megszerezzék. A gyanú szerint a családnak egy öcsödi nő is segített abban, hogy találjanak olyan nőket, akiket kizsákmányolhatnak.

A Gyulai Rendőrkapitányság a lőkösházi nő, a férje és fiaik ellen emberkereskedelem bűntett, az öcsödi nő ellen pedig kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak hány nőt és milyen módszerekkel vettek rá arra, hogy szexuális szolgáltatást nyújtsanak, majd a bevételüket, vagy annak egy részét odaadják nekik – olvasható a rendőrségi közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.