Rács mögött a férfi, aki áprilisban kezdte meg betöréssorozatát
Az első helyről ötszázezer forint értékben vitt el háztartási gépeket, étkészletet, fűkaszát, gázpalackot és szerszámgépeket.
Az első helyről ötszázezer forint értékben vitt el háztartási gépeket, étkészletet, fűkaszát, gázpalackot és szerszámgépeket.

A férfi elismerte, hogy a tartálykocsiból épp szennyvizet ürített ki a patakhoz közeli fás-füves területre.

Az egyenruhások megállapították, hogy a negyvenkilenc éves csabrendeki lakosnak nincs vezetői engedélye.

A tizenöt éves lány ellen elkövetett erőszak néhány nappal a keddi eset előtt történt, amikor a férfi egy idősebb nőt is áldozatul ejtett.

A drog porciózásához, kereskedelméhez és fogyasztásához használt mérlegeket, valamint szívószálakat, nejlontasakokat, mobiltelefonokat és SIM-kártyákat, laptopot és közel egymillió forintot is találtak a rendőrök a lakásban.

A feltételezett robbantó a koronavírus-tagadók közé tartozhat.

Közúti ellenőrzéstől tartva próbált szabadulni a rimóci nő a terhelő bizonyítéktól.

A húszéves kecskeméti férfi kocsmába, áruházba, telephelyre tört be, volt ahova többször is.

A 41 éves K. Józsefet már másfél hónapja keresték a rendőrök, ezúttal is negyven különféle betörőszerszámot találtak nála.

Elfogtak a rendőrök három férfit, akik társaikkal több mint ötszáz vásárlót károsítottak meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyes tájakon még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a záporeső sem kizárt.

A baloldali média dörgölőzését állította pellengérre a Fidesz frakcióvezetője.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

Több orosz területen is dolgozott a légvédelem.

A jelenlegi stratégiai gondolkodás szerint az EU „túlélési horizontja” 2029. január 20., az amerikai elnöki ciklusváltás időpontja.

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

A 87 éves Oscar-díjas színész egy podcastben idézte fel a pillanatot, amikor rájött, hogy alkoholista.

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

A Barcelona kiválósága a Real Madridot kritizálta, ami nem maradt következmények nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.