Rendezni kell a patikákban dolgozók bérét

Szilágyi Anna
2019. 04. 03. 12:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyógyszertári vállalkozásokban az egy dolgozóra jutó átlagbér elmarad a nemzetgazdasági átlagtól és az egészségügyi bérrendezéssel sem tud lépést tartani – derült ki a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) legújabb elemzéséből. Hankó Zoltán, a kamara elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt hét-nyolc évben sikerült felszámolni a gyógyszertári vállalkozások veszteségeit és eladósodottságát, illetve egyensúlyba került a patikák készletgazdálkodása, azonban a személyi javadalmazás kérdését még rendezni kell.

Sohajda Attila, az MGYK alelnöke kiemelte: az eddigi évektől eltérően idén csak a közforgalmú gyógyszertárakat ténylegesen működtető vállalkozások adatait elemezték, így pontosabbak az eredmények, mint amikor bejelentés alapján vizsgálták ezeket. – Az összesítés szerint 2017-ben a patikák nettó árbevétele 620 milliárd forint volt. Ebben az évben 2318 gyógyszertárat 1756 vállalkozás üzemeltetett, és ezek közül mindössze 130 volt veszteséges. A gyógyszertárakat működtető vállalkozásokban 2017-ben 12 300 főt foglalkoztattak, az egy dolgozóra jutó átlagbér havi bruttó 252 ezer forint volt, így az alelnök szerint nem teljesültek a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével kapcsolatos elvárások sem.

A kamara szerint ahhoz, hogy teljesíteni tudják a jogos bérelvárásokat, újabb kormányzati források szükségesek: erről szóló javaslatukat már elküldték az egészségügyi államtitkárságnak. A korrekcióhoz Hankó Zoltán szerint szükség lenne a kis forgalmú patikák működési feltételeinek javítására, valamint a nagyon olcsó és nagyon drága gyógyszerek támogatására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.