Elképesztő összeggel növeli a bürokraták vezetőinek fizetését az EP
A kiválasztottak kaptak béremelést.
A kiválasztottak kaptak béremelést.
Magyarországon a bérek nem csökkennek, hanem nőnek – mutatott rá a miniszter.
Több mint 24 milliárd bruttó bért kaphattak az elmúlt idényben az NB I-es játékosok.
Hiába szabott ki Kövér László komoly büntetést a randalírozó momentumosokra, így is százmillió felett kaszálnak a párt „visszavonuló” képviselői.
State Secretary Bence Retvari also spoke in the interview about how violent criminals belong in prison, not in the European Parliament.
Rétvári Bence arról is beszélt a lapunknak adott interjúban, hogy az erőszakos bűnözőknek börtönben a helyük, nem az EP-ben.
Mutatjuk, melyek a legjobban fizető diplomák.
Az új gazdaságpolitikának a magyar emberek nagy része közvetlenül a nyertese lesz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium jelezte, hogy minden hamis híresztelés ellenére tavaly is jelentősen nőttek a nettó bérek.
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást ad a kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.
Megdöbbentő vallomás.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
Ezt nem fogják elhinni!
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.