A napokban újabb mérföldkőhöz érkezik a magyar szakképzés: hamarosan megérkezik az első megemelt bér a szakképzésben dolgozó oktatók számára – közölte a a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Varga-Bajusz Veronika azt mondta, hogy a tízszázalékos béremelés nem ígéret többé, hanem kézzelfogható valóság.
Hozzátette, hogy
ez már az ötödik béremelés 2020 óta, és az eredmények magukért beszélnek: az oktatók bére a két és félszeresére nőtt az elmúlt években.
Ma már elmondhatjuk, hogy a szakképzésben dolgozók, oktatók megbecsült, versenyképes jövedelemért dolgoznak, hiszen a pályakezdők bére 775 ezer forint, az átlagos havi bér pedig közel 900 ezer forint – emelte ki.
Úgy folytatta, hogy
ez az intézkedés több mint 24 ezer oktatót érint és a kormány 32 milliárd forintos forrást biztosított a szakképzés további erősítésére.
„Mert mi világosan látjuk, a sikeres szakképzés három erős pilléren áll. A modern intézményeken, motivált diákokon és megbecsült, elkötelezett oktatókon. Ez a béremelés befektetés Magyarország jövőjébe. Abba a jövőbe, ahol a szakképzésben dolgozók biztonságban, megbecsülve és hosszú távon elkötelezetten végezhetik a munkájukat. Szakképzés, biztonság, megbecsülés. Mert a szakma nem B terv, hanem hivatás” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!