Rétvári Bence új kerékpárutat adott át a Dunakanyarban

A kormányzati támogatásból megvalósuló kerékpárutak megépülése segíti a kirándulni vágyókat és a környéken élőket egyaránt.

Forrás: MTI2021. 06. 21. 17:16
RTVRI Bence
Márianosztra, 2020. június 25. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minsztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond az egykori pálos kolostor helyén létesített emlékhely felavatásán Márianosztrán 2020. június 25-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egyre több település élvezheti a biciklisbarát Dunakanyar előnyeit, miután észak felé bővül a térség kerékpáros-úthálózata – mondta Rétvári Bence hétfőn, a Szob és Ipolydamásd közötti bicikliút átadásán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte:

a csaknem 400 millió forintos útépítéssel nem elszigetelt fejlesztés valósult meg, hiszen hamarosan Ipolydamásdon belül, majd a településtől kifelé folytatódhat a kivitelezés, és a korábban kiépített szakaszok kijavítására is jutott 60 millió forint.

Hajóról vagy vonatról biciklire átszállva akár családostul is könnyen fölfedezhető az Ipoly vidéke – tette hozzá. Az államtitkár szerint a környéken élőknek is kedvez, ha minél több település részesülhet a kerékpáros idegenforgalom előnyeiből.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a rendezvényen elmondta:

az Eurovelo 6 vonalán a Fekete-erdőig lehet majd eljutni biciklivel, ha a kerékpárutat követően a Helembára vezető híd is megépül Ipolydamásd után.

– A fejlesztési tervek kiterjednek az egész Börzsöny vidékére, a Cserhátra, és hamarosan a forrásokat is előteremtik a megvalósításhoz. Kerékpárutakra, kirándulást támogató létesítményekre, aktív életmódot ösztönző fejlesztésekre a rendszerváltás óta nem jutott akkora összeg, mint most, mivel ezek is kellenek ahhoz, hogy Magyarország az EU legélhetőbb államai közé kerüljön – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.