Segíti az oktatást és a vírus elleni védekezést is a szeretetszolgálat

A legszegényebb településeken is megoldották a diákokkal való kapcsolattartást és az oktatás folytatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott iskolák munkatársai. Rendszeresen felvilágosítják a családokat a higiénés szabályok betartásának fontosságáról és a rászoruló gyerekeknek továbbra is biztosítják a napi ebédet.

Csekő Imre
2020. 04. 30. 16:29
null
A karitatív szervezet szerint a legfontosabb, hogy egyetlen gyereket se tévesszenek szem elől Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Amelyik iskola meg akarja találni a megoldást a diákok elérésére ebben a kivételesen nehéz helyzetben, az meg is találja – nyilatkozta lapunknak ­Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának ügyvezető igazgatója, akit arról kérdeztünk, miként lehet a hátrányos helyzetű kistelepüléseken megvalósítani a digitális oktatást. A máltaiak intézményeiben nem állt le a tanítás, és az óvodák, általános és középiskolák mindegyikében folyamatosan tartják a kapcsolatot a diákokkal. – Ahol nehézségekbe ütközik az online kapcsolattartás, ott névre szóló dossziékban kapják meg a kinyomtatott feladatokat a diákok – mondta Thaisz Miklós, és hozzátette: van, ahol továbbra is biztosítják az ebédet is a rászoruló gyerekeknek.

A szeretetszolgálat eszközbeszerzésbe is fogott. Tableteket adnának a diákoknak, és minden iskolájuk számára távoktatást segítő honlapot hoztak létre. Kérdőíves felmérést végeztek az általuk fenntartott oktatási intézményekben tanulók családjában, így pontos adatbázisuk van arról, melyik diák milyen platformon érhető el. – Akit nem sikerül telefonon vagy e-mailben elérnünk, azt személyesen keresik fel a kollé­gáink, hiszen a jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy egyetlen gyereket se tévesszünk szem elől. Tanáraink tevékenysége nem merül ki az online vagy papíralapú feladatok kiosztásában és visszaszedésében: a közösségi médiaplatformokon is kapcsolatot tartanak a gyerekekkel, sőt a személyes családlátogatások sem ritkák – magyarázta a máltaiak iskola alapítványának vezetője.

A számonkérést is megoldották az iskolákban. – Az év végi osztályzatot az egész éves teljesítmény alapján állapítják meg a pedagógusok, ezért kollégáink akkor is le tudnák zárni a diáko­kat, ha az iskolák fizikai bezárását követően, tehát március 16. után már egyáltalán nem születnének érdemjegyek. Fontos alapelvünk, hogy a digitális munkarend idején is minden beadott feladatot értékelünk valamiképpen. Meggyőződésem szerint az írásbeli érettségi is biztonsággal megszervezhető – fejtette ki Thaisz Miklós, hozzátéve, hogy a szeretetszolgálat által fenntartott középiskolákban is lesz érettségi és szakmai vizsga.

– Már elkészítettük a szükséges eljárásrendeket, a védőeszközök, fertőtlenítőszerek is az épületekben vannak – tette hozzá a szakember.

– Diákjaink nem félnek a járványtól, szorongásuk kevésbé a betegséghez, sokkal inkább a családok megélhetéséhez köthető. Kollégáink gyakran hallják a gyerekektől a kérdést: „Mi lesz, ha nem lesz pénzünk ételre?” – válaszolta Thaisz Miklós, amikor arról kérdeztük, mennyire félnek a gyerekek a vírustól. Azt is hozzátette: a jelenlegi helyzetben minden korábbinál jobban érzékelik, diákjaik mennyire szorosan kötődnek az iskolához, a tanáraikhoz és a társaikhoz. Ezért a máltaiak pedagógusai minden lehetséges módon elérhetők maradnak a diákok és családtagjaik számára. – Kollé­gáink természetesen nemcsak lelki támogatást nyújtanak a hozzájuk fordulóknak, hanem hasznos információk megosztásával is segítik őket – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

A karitatív szervezet szerint a legfontosabb, hogy egyetlen gyereket se tévesszenek szem elől
Fotó: Havran Zoltán

A máltaiak iskoláinak vezetői mindennap bent vannak az iskolában. A pedagógusok viszont rotációban mennek be az óvoda- és iskolaépületekbe, hogy kevés legyen a fizikai kontaktus. – Rendkívül büszke vagyok arra, hogy óvónőink, tanítóink, tanáraink elsöprő többsége nem a betegségtől való félelmeire koncentrál, hanem azt keresik, hol tudnak a leghatékonyabban segíteni a ránk bízott gyerekeknek és családjuknak – emelte ki az alapítvány igazgatója.

A legszegényebb településeken minden héten fél liter hipót és szappant oszt ki a szeretetszolgálat a rászoruló családoknak. Ezek átadásakor a szociális munkások egyben információkat is adnak a takarításról, a fertőtlenítés és a kézmosás fontosságáról. Betegség gyanúja esetén meglátogatják a családot, felvilágosítást adnak az elkülönítésről és a karantén szabályairól. Mindezek mellett a tanulókat mindennap ellátják higiénés tanácsokkal a tanáraik. – A családok elmondásuk szerint gyakrabban mosnak kezet, jobban figyelnek a tisztaságra – mondta Thaisz Miklós, jelezve, hogy van hatása a felvilágosításnak és a megfelelő kommunikációnak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden dolgozójának biztosított maszkokat, gumikesztyűket, az intézményeknek pedig fertőtlenítőszereket és folyékony szappant. – A többször mosható maszkokat a Tiszaburán működő varrodánk készítette el – emelte ki a vezető, hogyan járultak hozzá az egyik legszegényebb település lakói a közös védekezéshez.

A hátrányos helyzetű kistelepüléseken, amelyeken sok gyerek él, nem könnyű megoldani a szociális elkülönítést. – Diákjaink kedvenc időtöltése a foci. Az iskoláink sportpályáit jelenleg nem használhatják, a szabad füves területeken azonban sokat játszanak. Kollégáink ezért a szociális munkásainkkal és a rendőrséggel szorosan együttműködve minden alkalmat kihasználnak arra, hogy figyelmeztessék a falvak lakosságát a kijárási korlátozás idején érvényes szabályokra – mondta az alapítvány vezetője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.