Szakértő: A görögök információért pénzt ígérhettek a Magyarországon elfogott szír férfinek

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint elképzelhető, hogy a görög hatóságok pénzt ígértek a Magyarországon elfogott szír férfinek, ha információkat ad nekik például az embercsempészekről.

Forrás: MTI2019. 03. 28. 10:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, a férfi a bíróságon ezt állíthatta be úgy, mintha görög titkosszolgálati ügynök lenne.

A tárgyaláson több történettel próbálkozott, például, hogy analfabéta és ötgyermekes családapa. Az Iszlám Állam kiképzésében valószínűleg variációkat tanítanak nekik arról, mit mondjanak, ha elfogják őket – vélekedett Horváth József.

Kitért arra is: 2015 óta ezrével érkezhettek Európában olyanok, akik terrorakciókra vannak kiképezve. Ők jelentik a legnagyobb veszélyt, ezért minél előbb fel kell deríteni őket – tette hozzá.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken vett őrizetbe és hallgatott ki Magyarországon egy szír férfit, aki a gyanú szerint 2016 óta az Iszlám Állam tagja. A Terrorelhárítási Központ adatai szerint a férfi lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, és Magyarországra utazása előtt a Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.