Százmilliós kampánypénzcsalás miatt emeltek vádat

Forrás: mti2020. 07. 06. 10:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy házaspár ellen, mert a 2014-es országgyűlési választások alkalmával 117 millió forintot elcsaltak az általuk létrehozott párt állami támogatásából. Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolt férjnek és a feleségének is volt egy-egy olyan saját pártja, amely csak formálisan működött, a tagokat ismerőseik közül gyűjtötték össze.

A házaspár 2013-ban egy újabb pártot is alapított, amelynek vezetője egy ismerősük lett, a párt nevében, meghatalmazással azonban a férj járt el. Az új párt a 2014-es országgyűlési választáson 67 egyéni jelöltet állított, így jogosult lett csaknem 300 millió forint állami támogatásra, mely összeget a törvény szerint kizárólag kampánycélra – plakátolás, rendezvénytartás, reklám – lehetett költeni.

Ahogy a pénz megérkezett a párt bankszámlájára, egy részét a férj átutalta felesége pártjának számlájára, az asszony pedig azt nagyrészt tovább utalta férje pártjának bankszámlájára – ismertette a megbízott főügyész. Tájékoztatása szerint az átutalások jogcíme mindig „kampánytevékenység” volt, de ezt a vádlottak csak kitalálták. A pénzből a férj 75 millió forintot készpénzben vett fel, felesége szintén vett ki pénzt pártja bankszámlájáról, valamint Budapesten egy ingatlant is vásárolt. A két vádlott 117 millió forintot tulajdonított el a kampányra kapott állami támogatásból.

A házaspárra börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint a jogtalanul szerzett vagyon elkobzását indítványozta az ügyészség a bíróságnak – közölte Martossy György. A vádlottak két ingatlanát már zár alá vették, így a vagyonelkobzás részben biztosítva van. Mivel a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált pártok papíron még ma is működnek, a megszüntetésüket is indítványozta az ügyészség – tette hozzá a megbízott főügyész. Az MTI információi szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.