Szijjártó Péter: A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte

A tárcavezető köszönetet mondott minden magyar embernek, aki részt vett az önkormányzati választáson, hiszen fontos, hogy magas volt a részvétel.

Forrás: MTI2019. 10. 13. 22:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek.

A tárcavezető köszönetet mondott minden magyar embernek, aki részt vett az önkormányzati választáson, hiszen fontos, hogy magas volt a részvétel.

Úgy fogalmazott: „Demokráciában mindig jó hír, hogy az emberek minél nagyobb arányban gondolják”, a szavazás „fontos és számít a döntéshozatalban, pláne, hogy ha helyi vezetőket választanak”.

Közölte: külön köszönet illeti azokat, „akik ránk szavaztak, akik minket támogattak”.

Szijjártó Péter szerint továbbá köszönettel tartoznak az aktivistáiknak, akik az elmúlt heteket-hónapokat végigdolgozták és segítették jelöltjeiket a sikeres szereplésben.

Hangsúlyozta: már a feldolgozottság jelenlegi fázisában is látszik, hogy a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, „ami nagy dolog, hiszen ez így most már a tizedik választás Magyarországon 2006 ősze óta, ahol mi nyerünk”. Ezért „köszönettel tartozunk a magyar embereknek”, az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez ez nagyon fontos erőforrást jelent – mondta Szijjártó Péter.

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.