Annak érdekében, hogy a magyarországi egyetemek előrébb jussanak a felsőoktatási rangsorokban, élénkíteni szeretnék a felsőoktatási intézmények egymással és a tudományos kutatóintézetekkel való együttműködését a jövőben – ismertette a miniszter annak kapcsán, hogy a felsőoktatási államtitkárság átkerül az Információs és Technológiai Minisztériumhoz. Ennek megvalósítását úgy képzelik, hogy jogi személyként összevonnak egyes intézményeket, amelyek ugyanakkor megtarthatják majd külön felépítésüket, szakmai tevékenységüket, és a finanszírozásuk is elkülönített lesz.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.