Tisztázták a nemi erőszakkal megvádolt két vízilabdázót

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség annak a gyereklánynak az ügyében, aki két volt válogatott vízilabdázóval való szexuális kapcsolatáról írt egy papírlapra. A sportembereket tanúként sem kellett meghallgatni, annyira egyértelmű volt a hatóságnak és az igazságügyi szakértőknek, hogy a gyerek valótlanságokat írt le. Rágalmazás miatt nyomozás indult, és kártérítési per jöhet.

2019. 03. 01. 6:30
null
Az edzőként dolgozó sportolók nyilvánosság előtti kálváriája tavaly szeptemberben kezdődött Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszüntette tegnap a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a volt válogatott vízilabdásokat nemi erőszakkal vádoló kislány ügyében. András Tamás, a főkapitányság szóvivője a Magyar Nemzet kérdésére közölte: az ügyben a szükséges eljárást lefolytatták, majd – mivel bűncselekmény nem történt – a nyomozást megszüntette.

Ezzel beigazolódott Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán ártatlansága. A sportemberek kezdetektől fogva hangoztatták, nem követték el azt, amivel megvádolta őket klubjuk egykori sportolója.

Az edzőként dolgozó sportolók nyilvánosság előtti kálváriája tavaly szeptemberben kezdődött
Fotó: Bach Máté

Hegedűs László, Kósz Zoltán jogi képviselője tegnap érdeklődésünkre elmondta: polgári eljárásban sérelmi díjat kérnek azoktól, akik a két sportoló rossz hírét keltették. Ugyanakkor a nyomozás lezárását követően már az is nyilvánosságra hozható, hogy az ügy kirobbanása után büntetőeljárást kezdeményeztek, amit a Pesti Központi Kerületi Bíróság el is rendelt, a XIV. kerületi rendőrkapitányság rágalmazás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Tavaly szeptemberben kezdték vizsgálni igazságügyi pszichológusok annak az akkor 13 éves kislánynak az állításait, szavahihetőségét, aki szerint közismert vízilabdázók két éve szexuá­lis viszonyt folytattak vele.

Az üggyel kapcsolatos információk a sajtóban először még nevek említése nélkül jelentek meg. Miután azonban megjelent a gyanúba keveredett sportolók neve is, a jogi képviselőik is megszólaltak nyilvánosan, ezt követően pedig maguk a sportolók cáfoltak.

A megvádolt olim­piai bajnok vízilabdázó, Kósz Zoltán, valamint az egykori válogatott vízilabdázó, Petőváry Zsolt határozottan tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el. Az kiderült, hogy a kislány évekkel ezelőtt az általuk vezetett szentendrei sportklubban vízilabdázott, de sem Kósz, sem Petőváry nem állt kapcsolatban vele, még csak az edzője sem volt.

Kiderült, a gyerek lopott, ám nem küldték el az egyesületből, és adtak még egy esélyt, maradhatott. Tudtak a családi problémáiról, és arról, hogy a gyerekkel pszichológus foglalkozott, aki segített neki feldolgozni a megváltozott életkörülményeit. Múlt év elején a gyerek anyja lefényképezett egy papírt, amelyen a kislány arról írt, hogy Petőváry miket tett vele, ezt MMS-ben elküldte a férfinak.

Ekkor még nem említette a gyerek Kószt. Petőváry találkozott az anyával, azt javasolva, hogy menjenek el pszichológushoz, hátha kiderül, miért ír valótlanságot a gyerek. Ezt azonban a szülő elutasította, majd újabb MMS érkezett tőle, ebben a lefényképezett írásban már Kósz Zoltán is szerepelt erőszaktevőként.

A sportolók ügyvédhez fordultak, és vele együtt ültek le az édesanyával beszélni, azt javasolva, keressenek egy független orvos szakértőt, vagy ha szükséges, akár egy nőgyógyászt is. Az anya Kósz elmondása szerint semmire nem volt hajlandó. Ez tavaly február­ban történt, ekkor beszéltek a család egyik barátjával is, aki súlyos következményeket helyezett nekik kilátásba. Utána azonban egészen szeptemberig, az ügy sajtóba történő kiszivárogtatásáig nem történt semmi.

A két sportoló ma is elképesztő és nemtelen lejáratásnak tartja a vádakat. Elsőként a Magyar Idők számolt be arról, hogy nem zárható ki, a szentendrei Pap-szigetre tervezett sportközpontjuk miatt próbálták lejáratni üzleti ellenfe­leik Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot, nevük besározásához pedig egy gyereket használnak fel.

A nyomozásnak azonban ennek tisztázása nem volt része.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.