Ellenfélként azt vártam, hogy ne játsszon
Egyenesen feldogozhatatlan, hogy egy velünk egyidős játékostárs hal meg.
Egyenesen feldogozhatatlan, hogy egy velünk egyidős játékostárs hal meg.
Sikertelen volt a tegnapi békéltető tárgyalás a korábban hírbe hozott volt válogatott vízilabdázók és az őket a beadvány szerint megrágalmazó ügyvéd, illetve két sajtóban dolgozó személy között.
Kósz Zoltán húsz évig védett az élvonalban, négy olimpia férhetett volna ebbe a két évtizedbe, hiszen már 1988-ban, húszévesen ott volt a szöuli játékokon ötödik helyezett válogatottban.
Ma megkezdődik a férfi-vízilabdabajnokság három nyert találkozóig tartó döntője, az első meccsen, a Komjádi uszodában a címvédő FTC Telekom a házigazda.
Petőváry Zsolt álláspontja szerint felmérhetetlen az az erkölcsi kár, amit a sajtóban a személyükkel kapcsolatban tényként közölt hírek okoztak.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség annak a gyereklánynak az ügyében, aki két volt válogatott vízilabdázóval való szexuális kapcsolatáról írt egy papírlapra.
Ezzel beigazolódott Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán ártatlansága. A két sportember a kezdetektől fogva hangoztatta, hogy nem követték el azt, amivel megvádolta klubjuk egykori sportolója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az események öröksége a mai napig érzékelhető, mind hazai, mind nemzetközi szinten.
A Fradi csatára jelen pillanatban az egész világon a második legjobb góllövő ebben a szezonban.
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – Egy csőcselékünk van, amely hol az egyik, hol a másik politikai szélsőséghez csapódik.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
A Fradi csatára jelen pillanatban az egész világon a második legjobb góllövő ebben a szezonban.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.