– Sikertelen volt a békéltetés ügyfelem és társa, valamint az őket hírbe hozó jogász és a sajtóban dolgozó két személy között – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Hegedűs László, Kósz Zoltán jogi képviselője. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tegnap kezdődött meg rágalmazás miatt a volt válogatott vízilabdásokat – Kószt és Petőváry Zsoltot – pedofil bűncselekménnyel összefüggésbe hozó ügyvéd, valamint az ő nyilatkozatai alapján a sportolókat elsőként megnevező szerkesztők ellen indult per tárgyalása. Az eljárás március végén folytatódik. De az is kiderült tegnap, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság személyes adattal való visszaélés gyanújával nyomoz – a vizsgálatnak azt kell megállapítania, hogy ki, illetve kik miatt szivároghatott ki a két sportoló neve, a kiszivárogtató ugyanis bűncselekményt követett el.

Fotó: Bach Máté
Mint azt tavaly március 1-jén megírtuk, bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság annak a gyereklánynak az ügyében, aki azt állította két volt válogatott vízilabdázóról, hogy erőszakkal léptek vele szexuális kapcsolatra. Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán kezdettől fogva hangoztatták, nem követték el azt, amivel nyilvánosan is megvádolták őket. A sportembereket tanúként sem kellett meghallgatni, annyira egyértelmű volt a hatóságnak és az igazságügyi szakértőknek, hogy a gyerek valótlanságokat írt le. A kislány korábban az általuk vezetett szentendrei sportklubban vízilabdázott, de sem Kósz, sem Petőváry nem állt vele kapcsolatban, még csak az edzője sem volt. A botrány kipattanásakor a sportolók ügyvédhez fordultak, és vele együtt leültek a gyerek édesanyjával, és azt javasolták, keressenek egy független orvos szakértőt, vagy ha szükséges, akár egy nőgyógyászt is. Kósz elmondása szerint az anya semmire nem volt hajlandó.
A nyomozás megszüntetését követően Hegedűs László jogi képviselő már arról beszélt lapunknak, sérelmi díjat kérnek azoktól, akik a két sportoló rossz hírét keltették. Erre azonban csak a rágalmazási per jogerős befejezése után nyílik mód.