
Fotó: Bach Máté
A változtatások konkrét indokairól közölte: teret kell adniuk annak, hogy az intézmények hatékonyabban gazdálkodhassanak és egyre nagyobb mértékben támaszkodhassanak a saját bevételeikre. – Az éven túli gazdálkodási szemlélet lesz az uralkodó, és a közbeszerzési könnyítések is az egyetemek segítségére lesznek a minél hatékonyabb működésben. Fontos az is, hogy az új keretek között lehetőség nyílik a teljesítményalapú, differenciált javadalmazásra. Ez minden kétséget kizáróan motiválóerővel bír majd, azaz egyértelműen hozzá fog járulni az eredményesebb működéshez – vélekedett, kiemelve: Magyarország nem az egyedüli állam, amely hasonló irányú intézkedéseket hoz, hiszen a külső szereplők megjelenése, az irányítási formák hatékonyabbá tétele, a teljesítményelvűség bevezetése mind-mind nemzetközi trend.
A miniszterhelyettes beszélt az egyetemek társadalmi szerepéről is. – Az a társadalmi elvárás ezektől az intézményektől, hogy ne csak egyfajta oktatásgyárként működjenek, hanem vegyenek részt a helyi közösségek életében és legyenek a polgárság megerősödésének központjai – mondta. Schanda Tamás a piaci szereplőkkel való együttműködés fontosságát is kiemelte. Szerinte a koronavírus-járvány is rámutatott arra, mennyire fontos, hogy a vállalatok és az egyetemek minél gyorsabban össze tudjanak fogni egy-egy projekt megvalósítása érdekében.
– A cégeknek van befektethető pénzük, illetve pontosan ismerik a piaci elvárásokat, trendeket is. Az egyetemeken pedig hatalmas szellemi tőke van, akár az oktatókra, akár a hallgatókra gondolunk. Ha ez a két csoport összefog, és az együttműködésüket nem akadályozza semmi, akkor nagyon hatékonyan tudnak reagálni az újabb és újabb kihívásokra – húzta alá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!