Utolsó megméretésére készül az MSZP?

A szocialista pártot hamarosan utolérheti az SZDSZ és az MDF sorsa, miután a párt feladta önazonosságát. Az MSZP nem tud mit kezdeni azzal, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja képviseli a kormányzati politikával szemben a szélsőbaloldali pólust, amely így elhalássza a témákat a szocialisták elől. A párt politikai szövetségesei baloldali szavazókat, politikusokat csábítanak át az MSZP-től. Kiszelly Zoltán politológussal értékeltük a szocialisták helyzetét.

2021. 01. 08. 5:50
KUNHALMI Ágnes; TÓTH Bertalan
Az elnökség egyre tehetetlenebb, megfigyelhető az önazonosságát feladó párt eljelentéktelenedése Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az MSZP összességében lejtmenetben van, az SZDSZ és az MDF sorsa éri utol őket: feladták az önazonosságukat – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán politológus. Az elemző úgy értékelt, hogy a párt eljelentéktelenedésének folyamata megfigyelhető az elnökségen is, amely egyre tehetségtelenebb, és semmit nem tud tenni e tendencia ellen. – Mesterházy Attila mondta, hogy ő huszonvalahány százalékos pártot hagyott örökül, most öt százalék körül, de inkább az alatt vannak – mondta Kiszelly.

Gyurcsány humora

Az elemzőnek felvetettük, hogy a pártban idén bevezették a társelnöki rendszert, amely talán azt is szolgálhatja, hogy a több magas pozíció miatt több helyben reménykedhetnek az MSZP-sek az egyesült ellenzéki listán 2022-ben. Kiszelly azonban másképp látja, mivel Kunhalmi Ágnes korábban választmányi elnökként szintén befutó helyre számíthatott volna. – Nem hiszem, hogy egy közös listán öt helynél többet kaphatnának, ami azért is fontos, mert ennyi ember tud frakciót alkotni az Országgyűlésben.

Ha Gyurcsánynak van humora – és van –, akkor csak négy befutó helyet biztosít nekik a listán, ahogy Mesterházy is csak ennyit biztosított a DK-nak 2014-ben, és ebben az esetben nem lesz frakciójuk

– emelte ki az elemző. A politológus szerint a társelnöki rendszer kommunikációs fogás: ez a konstrukció a zöldpártoknak bevált Nyugaton, és a német szociáldemokraták is bevezették, az MSZP pedig őket másolta.

Trükkök százai

Jelenleg úgy tűnik, hogy a szocialistáknak nem lesz önálló miniszterelnök-jelöltje, ami szintén erős üzenetet közvetít arról, hogy a párt óriási bajban van. – Ne zárjuk ki, hogy nem állítanak. Ahogy a DK felrúgta a tavalyi önkormányzati megállapodást, és Kálmán Olgát indították, úgy az MSZP is okozhat meglepetést, amely tavaly Karácsony Gergelyt húzta elő a kalapból – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán, aki rávilágított arra is, hogy míg Karácsony tavaly nyáron kizárta a miniszterelnöki jelölést, addig az RTL Klubnak adott decemberi interjúban már nem. – Könnyen lehet, hogy az MSZP–Párbeszéd-szövetség most ismét előhúzza őt a kalapból – mondta a politológus.

Az elnökség egyre tehetetlenebb, megfigyelhető az önazonosságát feladó párt eljelentéktelenedése
Fotó: Kovács Attila / MTI

Miközben a szocialista párt Tóth Bertalan által vezetett előző elnöksége kifelé nagyon erőtlennek tűnt, addig a nyári tisztújítás során még tudott villantani egy kis machiavellizmust: az elnökválasztás előtt felszámolták a Pest megyei alapszervezeteket, amelyek nem a jelenlegi elnökség folytatására szavaztak volna, valamint a szabályokat is kreatív módon változtatták meg. – Trükkök százai voltak: először elnökválasztás volt terítéken, majd bevezették a társelnöki rendszert, végül bejelentették, hogy nem társelnököket választanak, hanem 15 fős elnökségi csapatot, csak Mesterházyval ezt a legutolsó pillanatig elfelejtették közölni – válaszolta kérdésünkre Kiszelly. Kifejtette:

miközben a hazai pályán kényelmesen játszik az MSZP vezetése, addig idegenben Gyurcsány leiskolázta őket.

– Míg Orbán Viktor a nemzetek Európájáról beszél, addig Gyurcsányék az Európai Egyesült Államokról, és ezt a víziót ellenzékiként nem lehet überelni. Orbán a kék sarokban, Gyurcsányék pedig mindig a vörös sarokban vannak, és a többi ellenzéki párt ezzel nem tud mit kezdeni – értékelte a helyzetet az elemző.

A nullához konvergálnak

Arra a kérdésünkre, hogy ha minden baloldali párt egy listán indul, akkor lehet-e a pártoknak a választás után önálló frakciójuk, Kiszelly egyértelműen igennel felelt. – Ahogy 2018-ban az MSZP és a Párbeszéd is pártszövetségben indult, és lett külön frakciójuk, úgy a mostani konstrukcióban is van erre lehetőség – mondta. Az elemző felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány és a DK már bejelentkezett a mandátumok körülbelül negyven százalékára. – Az Európai magyarok című DK-s kiadvány például 106-ból 38 választókerületbe jutott el, a Gyurcsány-párt pedig bejelentkezett Kunhalmi Ágnes, Hiller István, Molnár Gyula és Burány Sándor választókerületére is, amelyek biztos szocialista körzetek voltak eddig. Ahogy a fővárosi közgyűlésben megnyerték maguknak az MSZP-s polgármestereket, ugyanígy fogják a többi képviselőt megnyerni. Gyurcsányék érdeke az, hogy egyedüli baloldali párt legyenek, ehhez ki kell csinálniuk az MSZP-t – világított rá Kiszelly Zoltán.

Azon kérdésünkre, hogy túlélheti-e az MSZP a következő ciklust, a politológus Deutsch Tamást idézte, aki Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselővel szokott viccelődni, miszerint

„a szociknak először volt nyolc európai parlamenti képviselőjük, aztán négy, aztán kettő, most már csak egy. Ez erősen a nullához konvergál.”

Kiszelly Zoltán kiemelte, a többi ellenzéki párt is ráerősített a baloldali témákra, példaként az LMP-s Ungár Pétert vagy a Párbeszéd alapjövedelemre vonatkozó javaslatát említette. – Az újbaloldali pártok is elszívják az MSZP szavazóit. Emiatt sem látok a szocialistákban fantáziát – zárta a beszélgetést a politológus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.