Az ókori Alexandriában a nagy becsben tartott erős mustármagokat még csak porrá törték, akárcsak a szegfűszeget és a koriandert. A csípős paszta, a mustum ardens (szó szerinti fordításban égő lé) receptjét i. sz. 60-ban jegyezte le egy Columella nevű római gazda a korabeli mezőgazdaságról szóló művében. Megemlékezik a mustárról Plinius is: az 1. században élt történetírótól tudjuk, hogy a rómaiak a magőrleményt fűszerezéshez, valamint orvosságokhoz és szerelmi vágykeltőként használták. A légióknak köszönhetően a mustár sokfelé elterjedt.