Kulcsár-ügy: kedden jöhet az újabb ítélet

A megismételt elsőfokú eljárásban fél évtized alatt mintegy kétszáz tanút és számos szakértőt hallgattak meg.

MTI
2015. 12. 27. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A másodfokú eljárásban a tábla bírája és több védő is szóvá tette, hogy az ügyészek váddal kapcsolatos álláspontja nem egyértelmű, szokatlan módon a vádemelés után fél évtizeddel, a másodfokú eljárásban vetette fel a fellebbviteli főügyészség képviselője, hogy sikkasztás helyett csalás is felmerülhet, ami egészen más bizonyítási és kárfelelősségi kérdéseket vetne fel, ráadásul erre a bűncselekményre újabb kiadatási eljárást kellett volna lefolytatni az Ausztriában elfogott Kulcsár Attila esetében.

A tábla megalapozatlanság, illetve súlyos eljárási hibák miatt 2010-ben hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárást rendelt el, amely az év decemberében kezdődött az eredetileg 24 vádlott közül 18 ügyében. Baka András főbíró akkoriban arról beszélt: az esetleges bírósági mulasztásokért vállalni kell a felelősséget, mert e nélkül nem lehet a hibákat kijavítani.

Kulcsár a megismételt eljárásban arról beszélt, hogy 1998-ban a K and H Bank brókercégénél egy már működő rendszerbe kapcsolódott be, amely azonban nem a vádbeli sikkasztásra épült, inkább egy pénzmosoda volt. A beavatott dolgozók üzemeltették azért, hogy a VIP-ügyfelek jelentős mennyiségű készpénzhez juthassanak.

Kulcsár Attila az eljárás 12,5 éve alatt különféle nyilatkozatokat tett, voltak részleges beismerései, de legutóbbi vallomásaiban már arról beszélt, hogy amivel jelenleg vádolják, az nem róható a terhére. Az eddig különféle kényszerintézkedések hatálya alatt töltött időt és az adható kedvezményeket figyelembe véve már csupán akkor kell börtönbe vonulnia, ha 4-5 évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélik.

Újabb fél évtized elteltével, a megismételt eljárásban 2015 őszén elmondott perbeszédeiben a védelem jobbára felmentést, az ügyészség Kulcsárnak és néhány vádlott-társának letöltendő szabadságvesztést, tucatnyinak pedig felfüggesztettet indítványozott, továbbá összességében egymilliárdos vagyonelkobzást. A vádhatóság szerint az elkövetési érték 23 milliárd forint, a kár 8 milliárd.

A vádbeszéd szerint a gigantikus bűncselekmény-sorozathoz hozzájárult az ügyfelek mohósága, a megvádolt bankvezető által Kulcsárnak nyújtott védőernyő, a bank hiányos ellenőrzési rendszere és az a cégháló, amely elfedte a bűncselekményből származó pénzek eredetét.

Az ügyészség egy évtizeddel a vádirat benyújtása után a vádat Kulcsár egyes vádlott-társai, egykori cégvezetők vonatkozásában sikkasztásról vesztegetésre módosította.

Az eljárás során egy vádlott meghalt, egy másik vonatkozásában egészségi állapota miatt kellett felfüggeszteni az eljárást, Rejtő E. Tibor pedig 2015-ben olyan súlyos egészségügyi beavatkozásokon esett át, hogy kérésére a bíróság engedélyezte a távolmaradását a tárgyalásokról, csakúgy, mint egy megvádolt szír pénzváltó esetében, aki a bíró megfogalmazása szerint „külföldön ragadt”. Elhunyt egy szakértő, két ülnök pedig 70. életévének betöltése miatt az elsőfokú eljárás befejezése előtt távozni kényszerült az öttagú bírói tanácsból.

A törvényszék tájékoztatása szerint a megismételt elsőfokú eljárásban fél évtized alatt több mint száz tárgyalási napon mintegy kétszáz tanút és számos szakértőt hallgattak meg. Az összesen több mint százezer oldalnyi irat alapján az ügyészség által az évek alatt benyújtott immár tucatnyi vádiratról kell döntenie a Fővárosi Törvényszéknek kedden.

Darák Péter, a Kúria elnöke a 12,5 éve zajló eljárás kapcsán a közelmúltban úgy fogalmazott: a nagy ügyekkel nem tud mit kezdeni egy olyan rendszer, amely futószalagra van beállva. Ilyen esetekben többleterőforrásokra van szükség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.