Szívatta az autóst, elmarasztalták a rendőrt

Félmillió forint nem vagyoni kárpótlás megfizetésére, valamint sajnálkozó magánlevél írására kötelezték.

MTI
2016. 03. 04. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenczy Tamás a személyiségi jogi perben csütörtökön hozott ítéletéről elmondta, hogy a táblabíróság 300 ezer forinttal súlyosbította az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék ítéletét.

Az ügy előzményeiről szólva közölte: 2011. május 26-án a felperes nem megfelelően kivilágított személyautóval közlekedett, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottja szabálysértés gyanúja miatt megállította az autót, majd igazoltatta annak vezetőjét.

A felperes a személyazonosságát tanúsító okmányok közül lakcímkártyáját, forgalmi és vezetői engedélyét adta át. Az autós és a rendőr között szóváltás alakult ki, miután a felperes a személyi igazolványát vonakodott átadni. Passzívan ellenszegült a rendőri intézkedésnek.

A rendőr a személyazonosság nem megfelelő igazolása miatt felszólította az autó vezetőjét, hogy szálljon ki a járműből. A rendőr az autóból kiszálló vezetőt arccal az autó csomagtartójának fedelére nyomta, a gerincébe térdelt, s úgy bilincselte meg, hogy a bilincs a felperes kezébe nyomódott.

A rendőr ezután a felperest előállította. Később a sofőrt orvosi ellátásra kórházba szállították, a bilincset a vizsgálatot végző orvos jelenlétében vették le róla.

Az ügyben korábban lezajlott büntetőperben a rendőrt hivatali visszaélés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélték. A sofőrrel szemben indított szabálysértési eljárás – perújítást követően – felmentéssel zárult.

A felperes ezután személyiségi jogi pert indított a rendőrrel szemben, s keresetében emberi méltóságának, testi épségének, testi és lelki egészséghez és személyes szabadsághoz fűződő jogainak megsértésére hivatkozott, és másfél millió forint nem vagyoni kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék 2015. október 28-án hozott ítélete szerint az alperes megsértette a felperes emberi méltóságát, de egyebekben elutasította a keresetet. Indoklása szerint a rendőri eljárás során a testi kényszer alkalmazása és a bilincselés jogellenesen történt, míg a felperes előállítása a személyazonosság nem kellő mértékű igazolása miatt jogszerűen.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szerint a rendőr a felperes megbilincselésével, bántalmazásával és előállításával megsértette a felperes testi-lelki egészséghez, valamint személyes szabadságához való jogát.

A személyiségi jogi perben a sofőrt képviselő Magyar Helsinki Bizottság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a per során a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság úgy állt az ügyhöz, mintha a felperest ítélték volna el bűncselekményekért, nem pedig a rendőrt. Az MTI megkereste a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol azt mondták, amíg hivatalos tájékoztatást nem kapnak az ítéletről, nem kívánnak nyilatkozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.