Szombat éjjel félholtra erőszakoltak egy 18 éves lányt Kelenföldön – írja a Velvet. Az eset súlyosságát jelzi, hogy az áldozatot még mindig az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán kezelik, a rendőrség egyelőre nem tudta kihallgatni.
Azonban az állítólagos 19 esztendős erőszaktevőt már elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték, aki kihallgatásán arról beszélt, hogy nem emlékszik semmire, így beismerő vallomást sem tett. A portál azt írja, a férfi már napok óta részeg volt, mikor tettét elkövette. Ügyvédje elmeorvosi vizsgálatot kért.