A szóvivő közlése szerint a nyomozást több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatják. Soron kívül, nagy erőkkel, a rendőrséggel együttműködve nyomoznak – emelte ki.
Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke hétfő délelőtt beszélt arról, hogy estétől a Központi Nyomozó Főügyészség „veszi át az ügy irányítását”.
Hétfőn együttes ülést tartott az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottsága, ezen a nyomozásért felelős szervek adtak tájékoztatást a Teréz körúti robbantást követő helyzetről. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke később elmondta: a jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a robbantással kapcsolatban.
Vasárnap késő este fejezték be a helyszínelést, a rendőrség késő délután tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt közölte: egy házi készítésű robbanószerkezettel elkövetett robbantásban sebesült meg a két járőröző rendőr. Helyszíni riportunkat ide kattintva olvashatja.
Kleb Attila fotós és kedvese pár méterrel a két rendőr mögött sétált, amikor bekövetkezett a szombat esti Teréz körúti robbanás, de szerencsére nekik nem lett semmi bajuk. A környéken lakó fotós a Népszabadságnak több különös dologra is felhívta a figyelmet, amit aznap tapasztalt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!