Elfogadta a Kúria az ügyészség indítványát, és március 28-án 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását Bene Krisztiánnak, aki a vád szerint 2013-ban megtámadta és elkábította volt szeretőjét, majd maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét.
Információink szerint a rendőrök Bene Krisztiánt kedd este először budaörsi házában keresték, de mivel az orvos éppen nem volt otthon, a családja és ügyvédje is telefonon hívta. Végül önként ment be a rendőrségre.
A Kúria a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy a döntés jogerős, a harmadfokú bírósági eljárásig Bene biztos, hogy előzetesben marad.
A Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját tettéért kilenc év börtönbüntetésre ítélték, valamint kilenc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és örökre eltiltották orvosi hivatásától. Ennek azért van jelentősége, mert a gyermekorvos a bűncselekmény óta eltelt évek nagy részében továbbra is praktizált. Bene Krisztián büntetése legalább kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra. A bírói gyakorlattól eltérően a férfit a súlyos büntetése ellenére március 10-én szabadon engedték, amely ellen három nappal később fellebbezett az ügyészség.
A vádlott az eljárás során végig tagadta a bűncselekményt. A legutóbbi tárgyalási napokon ügyvédje egy olyan elmélettel is előállt, miszerint a sértettet nem is öntötte le senki maró anyaggal, csak leforrázta saját magát, és ez okozta az égési sérüléseket. Azonban az égési nyomok alapján ezt a hipotézist az orvos szakértők megcáfolták. Az áldozat jogi képviselője, Gál András korábban érthetetlennek nevezte, hogy a védelem egyszerre tagadja a bűnösséget és vitatja részletesen az elkövetési módot. Az ítélet tükrében egyébként érdekes, hogy még a nyomozati szakban az ügyészség egyszer megszüntette az eljárást Bene Krisztián ellen. Ezt sokan összefüggésbe hozták azzal, hogy az orvos a fideszes Mikola István külügyi államtitkár unokaöccse.
Az ítélet után az állami Duna Televízió egy sokak által bírált riportban foglalkozott az üggyel. Az orvos a műsorban többek közt arról beszélt, hogy az igazságszolgáltatás áldozatának tartja magát, s az elmúlt négy évben közellenséggé vált, az utcán is nehéz végigmennie. Mint mondta, bár sajnálja a megcsonkított nőt, neki megvan a belső meggyőződése arról, hogy nem ő követte el a bűncselekményt.