Mérföldkőhöz érkezett a debreceni óriásberuházás, indul a toborzás
A jelenlegi, több mint 800 fős munkavállalói létszámot a következő hónapokban 1400 főre fogják emelni.
A jelenlegi, több mint 800 fős munkavállalói létszámot a következő hónapokban 1400 főre fogják emelni.

Barati Ágnes kiadó ingatlant kínál a vendégmunkásoknak, miközben pártja támadja az üzemet és dolgozóit.

A Tisza Párt Brüsszelből pénzelt csoportokkal fogott össze.

Háromszázezer forintos különbséget mutatnak a számok.

Brussels has spat democracy in the face and ignored the will of the people, Hungary's foreign minister says.

A külügyminiszter szerint Brüsszel arcul köpte a demokráciát és semmibe vette a népakaratot.

Az utóbbi időszakban számos esetben került sor környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatására, ez is alátámasztja az erre vonatkozó kötelezettség általános előírását.

Sorra dönti meg Magyarország a beruházási rekordokat.

A korábbi köztársasági elnök jelezte, hogy nincs olyan autógyártással foglalkozó európai ország, ahol ne építenének akkumulátorgyárakat.

A Momentum európai parlamenti képviselője védelmébe vette Gelencsér Ferencet, a párt elnökét a botrányos kijelentései után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A Fidesz stabilitása és mozgósító ereje ősszel is érezhető volt.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.