Jézus két szent ereklyéjét is a Dunántúlon őrzik
A későbbi évszázadok során a római bazilikában őrzött keresztfából a mindenkori pápa engedélyével kisebb darabokat kaptak más templomok, illetve katolikus uralkodók is.
A későbbi évszázadok során a római bazilikában őrzött keresztfából a mindenkori pápa engedélyével kisebb darabokat kaptak más templomok, illetve katolikus uralkodók is.
Tóth-Vajna Zsombor orgona-előadása vasárnap lesz.
A szerzetesrend iskolája az egyik legjobb az Egyesült Államokban.
Az altemplom régészeti feltárása után most az államalapítás korát bemutató kiállítást szerveztek meg.
A Bencés Apátság 2018-ban felelevenítve a tradíciókat, és – látva a kisüzemi sörfőzés sikereit – újra sörfőzésbe kezdett.
A középkorban általános megoldás volt, hogy az uralkodók és a gazdag arisztokraták közül többen is szerzetesi vagy egyházi intézményben temetkeztek.
A terem alapjait és a benne rejlő csontokat a westminsteri apátság régészeti projektje során találták meg.
– Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzeti identitásuk van – mondta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.