Az Arcanum még a Google-t is felülmúlja
Könnyen elveszhet az időben az, aki az Arcanum archívumaiban kalandozik.
Könnyen elveszhet az időben az, aki az Arcanum archívumaiban kalandozik.

Megelevenedő történelem a Hungaricana közgyűjteményi portálon.

„Az előkelő társaságokban napok óta beszélnek egy veszedelmes, de szerencsére jól végződött kalandról.„

„Most némán tiltakozunk, majd némán dolgozunk, összeszorított fogakkal és duzzadó izmokkal...”

Az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) elérte a 25 milliomodik oldalt. Somfay Örs marketingigazgató szerint a magyar sajtótörténeti adatbázis megvalósulása közös érdek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.