A hős altábornagyné

„Az előkelő társaságokban napok óta beszélnek egy veszedelmes, de szerencsére jól végződött kalandról.„

Forrás: Pest megye hírportál

[…] Pesthidegkut határában, a Kamara-erdő melletti villában lakik Bánlaky altábornagy a feleségével. A környéken híre van Bánlakyné jószívűségének. A jótékony, jólelkű hölgy pár hónappal ezelőtt inasnak vett fel egy állásnélküli szegény fiatalembert, Vig Lajost. A legény eleinte nagyon hálásnak mutatkozott, szorgalmasan dolgozott és valósággal rajongva beszélt a jótevőjéről.

Később azonban megváltozott, elhanyagolta szolgálatát, korcsmázni kezdett és megbízhatatlannak mutatkozott. Magaviselete miatt már kifelé állt a rúdja a házból.

Szombaton délután az altábornagynak dolga volt Budapesten, elment hazulról. A szobalány is kimenőt kapott és a villában egyedül maradt Bánlaky altábornagyné az inassal.

Vitéz Bánlaky Józsefné a szobájában olvasott, Vig Lajos éppen tüzet rakott a kályhára. Vig egyszerre csak felugrott, rátámadt úrnőjére, egyik kezével betapasztotta a száját, a másikkal pedig megmarkolta és összeszorította a torkát. Az idős uriasszony a tagbaszakadt, nagyerejű férfi kezének fojtó szorítása alatt félig eszméletlenül zuhant a földre.

A fojtogatás ereje a zuhanáskor egy pillanatra engedett, vitéz Bánlakyné ezt a pillanatot kihasználva, kiszabadította magát Vig Lajos kezei közül és talpra ugrott.

Most egymással szemben állt a hall sarkában az izgalomtól remegő, idős hölgy és az indulattól elvakult, vérben forgó szemű Vig Lajos. Vitéz Bánlakyné tudta, hogy ha az urasági inas még egyszer ráveti magát, nem menekülhet meg, képtelen védekezni, azonban nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem utolsó erejét összeszedve valóságos psichológiai fogással mentette meg magát.

Nem sikoltozott, nem kiabált segítségért, hanem jóságos hangon rászólt az inasra:

– Mit csináltál, Lajos? Szegény fiú, hiszen te beteg vagy! Akarsz egy pohár vizet?

A legény, aki sikoltozást és kiabálást várt, ezektől a nem várt szavaktól meglepve, néhány pillanatig némán állt, azután összecsuklott, térdre esett Bánlakyné előtt és sírva könyörgött neki, ne mondja meg senkinek, mi történt:

– Nem tudom, mi van velem, elvesztettem az eszemet – nyögte.

Az altábornagyné belülről remegve, tovább játszotta a nyugodtságot, rászólt Vig Lajosra, menjen a cselédszobába és pihenjen le.

[…] Vig Lajost természetesen feljelentették, s az inas a csendőrségre került. Amikor kihallgatták, egyre csak azt hangoztatta, nem tudja, mi történt vele, elvesztette a fejét, önkívületi állapotban támadta meg úrnőjét. A csendőrök őrizetbe vették és a pestvidéki törvényszékre kísérték, ahol megindult ellene az eljárás.

Vitéz doberdói Bánlaky Józsefnét a fojtogatás, a dulakodás és az izgalom annyira megviselte, hogy orvosi ápolásra szorul. Az Alkotás-utcai 9-es közrendészeti kórházba vitték és ott ápolják. Csütörtök este érdeklődtünk a kórházban, ahol azt a felvilágosítást adták, hogy az altábornagyné állapota javult és látogatókat is fogadhat.

(Budapesti Hírlap, 1935. január 25.)

Hetvenöt éve, 1945. október 12-én hunyt el Bánlaky József hadtörténész, a máig egyedülálló hadtörténeti vállalkozásnak, a 24 kötetes A magyar nemzet hadtörténelmének alkotója. (Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)