„Jajongó látomások gyötörtje” – ma 225 éve született Vörösmarty Mihály

Vörösmartyra elsősorban a Szózat szerzőjeként emlékezünk, pedig rendkívül sokrétű és sokoldalú alkotó volt.

Forrás: Wikipédia

Néhány évvel ezelőtt egy délvidéki utamról visszatérve vasárnap délután beugrottam a szüleimhez a Szeged melletti, a mai szerb–magyar határon fekvő, egykoron németek, szerbek és magyarok lakta Újszentivánra, ahol Bárdos László költő, irodalomtörténész Vörösmarty-életrajza került a kezembe. Beleolvasva érdekes élmény várt rám. Az akkori házunktól ugyanis néhány száz méterre fekszik a szentiváni temető, amelynek a régi sírjai között ott található Nátly Józsefé, aki a falu jegyzője volt az 1860-as években. De nem ezért fontos a neve, hanem mert Kossuth Lajos kinevezésével országos postafőigazgató volt 1849-ben, valamint 1825-ben ő állította össze az első Szeged környéki tájnyelvi szótárat. (Több művével részt vett a nyelvújítás vitáiban, s versei is jelentek meg.) A sógora pedig Maróthy István volt, Vörösmarty Mihály közeli barátja. Kettejük kapcsolatának története részletesen olvasható az előbb említett Bárdos László-kötetben. Az orvos végzettségű Maróthy a török és a perzsa nyelvvel foglalkozott. El is utazott a török birodalom területére, Konstantinápolyban kórházat vezetett, majd a perzsa uralkodó szolgálatába állt és az afganisztáni haderő főorvosaként dolgozott. Egy kezdetleges perzsa–magyar szótárt is összeállított, amely azonban korai halála miatt kéziratban maradt. Gyulai Pál irodalomtörténész szerint Vörösmartyra diáktársai közül csak „egy Maróthy nevű orvosnövendék volt hatással, ki keleti nyelveket tanult, és keletre készült a magyarok őshazája fölkeresésére, 1824-ben el is indult. […] Vörösmarty maga is foglalkozott ezzel az eszmével, és sokáig sajnálta, hogy nem vándorolhatott ki barátjával.”

A ma kétszázhuszonöt éve, a mai Kápolnásnyéken született Vörösmarty Mihály elsősorban mint egyik legfontosabb nemzeti költeményünk, a Szózat szerzője jut eszünkbe, pedig rendkívül sokrétű és sokoldalú alkotó volt. A reformkorban házitanítóként az 1848–49-es szabadságharc egyik kiváló katonai vezetőjét, Perczel Mórt és testvéreit nevelte, akkoriban esett szerelembe Perczel Adéllal, akinek emlékét az Etelka-versek őrzik. A sikerek és a szakmai elismerések sem maradtak el. Harmincéves korában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, később rendes taggá is megválasztották, sőt a forradalmi Magyarországon Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter a pesti egyetem irodalom tanszékének professzori katedráját is fölkínálta neki, ő azonban nem vállalta.

Magánemberként különös sors jutott neki, hiszen egész életében anyagi gondokkal küzdött. Olyannyira, hogy halálakor Deák Ferenc szervezett gyűjtést özvegye és árvái megsegítésére.

Költőként ismert elsősorban, de versek mellett elbeszéléseket, színműveket, bírálatokat és tanulmányokat is publikált. Színpadi művei közül a legismertebb a Csongor és Tünde című drámai költemény, amelynek mitikus története éppen abban az évben készült el, amikor Széchenyi István megjelentette a Hitel című munkáját, és amikor Párizsban kitört a polgári júliusi forradalom. Ugyan részese volt az irodalmi életnek, szerkesztője a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratnak, de a Zalán futásának mindössze nyolcvannyolc előfizetője akadt, akik nagyobb része a baráti köréből került ki. Műfordítóként Az Ezeregyéjszaka meséiből éppúgy magyarított, mint Shakespeare művei közül (például a Julius Caesart vagy a Lear királyt). 

Juhász Ferenc költő Vörösmarty Mihály üzenete című esszéjében-prózaversében így írt róla: „Hogy tudott szeretni, hogy tudott temetni, hogy tudott tervezni, hogy tudott teremteni, hogy tudott (padlatig-érő-pipás magányban az ablak-belső asztal-széles peremére dőlve könyökkel) dolgozni, milyen ámúlatos indulat csöndjébe temetve époszló agyvelőjét, hogy tudott megvalósítani, milyen abbahagyhatatlan szent teremtő kedéllyel, az emberiség és a nemzet közös felelősségtudatának szenvedélyesen tiszta bizonyosságával. Mestereim Mestere, a Tökéletes Époszi Álmodozó és Époszi Teremtő-tudat, Ő: Vörösmarty Mihály! Ez a zsenijéhez méltatlanúl oly korán az ősz őrűletbe fagyott zord tiszta szív, oly korán elborúlt kedvű, beborúlt kedélyű elme ez a szorongva és gyötrődve, történelembe-meghasadt én-tudattal zajló vígasztalan vacogó elme, jajongó látomások megőszűlt, megkopárodott gyötörtje, aki minden pusztulásban és minden végzetben, minden gyász és halál eljövendhetőségében és eljöttében (mikor vacogó ősz szíve elé állt akasztott-kék arccal)! a maga felelősségét, ön-felelősségét kereste és követelte!”

Vörösmarty utolsó lírai töredéke beletörődésről, s az irodalmi ambíciók és a közéleti tevékenység végső lezárásáról tanúskodik:

Fogytán van a napod, / Fogytán van szerencséd, / Ha volna is, minek? / Nincs ahova tennéd. / Véred megsűrűdött, / Agyvelőd kiapadt, / Fáradt vállaidról / Vén gúnyád leszakadt. / Fogytán van erszényed, / Fogytán van a borod, / Szegény magyar költő, / Mire virradsz te még?

Juhász Géza irodalomtörténész pedig az Alföld 1955-ös évfolyamában a következő szavakkal méltatta Vörösmarty költői világának sokszínűségét. „Nemhogy egyenként fölsorolni ebben a nemben alkotott remekeit, de még az is időbe telnék, hogy műfajok és mondanivalók szerint adjak bármily szűkszavú jellemzést eszmékben, érzésben, hangulatban és megformálásban egyaránt változatos, az élet teljességét ezer színben tükröző lírájáról. Minden újabb belelapozáskor fedezünk föl benne valamit, egy mély gondolatot, egy meglepő kifejezést; mindig azzal a friss varázzsal hat ránk, mintha először találkoznánk vele. Ahelyett, hogy elemezni próbálnám, arra hadd ösztönözzek mindenkit: olvassa mennél gyakrabban, saját lelki gyarapodására, gyönyörűségére.”

Verseit, színműveit, gondolatait nemcsak azért érdemes születése után ily sok évvel is olvasni, mert önmagukban is kiváló szövegek, s nemzeti romantikus irodalmunk egyik csúcspontját jelentik, hanem azért is, mert Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményében megvallotta: tudja – ellentétben azzal, „ki gépen száll fölébe” –, hogy „hol lakott itt Vörösmarty Mihály”.

Borítókép: Vörösmarty Mihály Barabás Miklós 1836-os festményén (Forrás: Wikipédia)