Juhász Ferenc költő Vörösmarty Mihály üzenete című esszéjében-prózaversében így írt róla: „Hogy tudott szeretni, hogy tudott temetni, hogy tudott tervezni, hogy tudott teremteni, hogy tudott (padlatig-érő-pipás magányban az ablak-belső asztal-széles peremére dőlve könyökkel) dolgozni, milyen ámúlatos indulat csöndjébe temetve époszló agyvelőjét, hogy tudott megvalósítani, milyen abbahagyhatatlan szent teremtő kedéllyel, az emberiség és a nemzet közös felelősségtudatának szenvedélyesen tiszta bizonyosságával. Mestereim Mestere, a Tökéletes Époszi Álmodozó és Époszi Teremtő-tudat, Ő: Vörösmarty Mihály! Ez a zsenijéhez méltatlanúl oly korán az ősz őrűletbe fagyott zord tiszta szív, oly korán elborúlt kedvű, beborúlt kedélyű elme ez a szorongva és gyötrődve, történelembe-meghasadt én-tudattal zajló vígasztalan vacogó elme, jajongó látomások megőszűlt, megkopárodott gyötörtje, aki minden pusztulásban és minden végzetben, minden gyász és halál eljövendhetőségében és eljöttében (mikor vacogó ősz szíve elé állt akasztott-kék arccal)! a maga felelősségét, ön-felelősségét kereste és követelte!”
Vörösmarty utolsó lírai töredéke beletörődésről, s az irodalmi ambíciók és a közéleti tevékenység végső lezárásáról tanúskodik:
Fogytán van a napod, / Fogytán van szerencséd, / Ha volna is, minek? / Nincs ahova tennéd. / Véred megsűrűdött, / Agyvelőd kiapadt, / Fáradt vállaidról / Vén gúnyád leszakadt. / Fogytán van erszényed, / Fogytán van a borod, / Szegény magyar költő, / Mire virradsz te még?
Juhász Géza irodalomtörténész pedig az Alföld 1955-ös évfolyamában a következő szavakkal méltatta Vörösmarty költői világának sokszínűségét. „Nemhogy egyenként fölsorolni ebben a nemben alkotott remekeit, de még az is időbe telnék, hogy műfajok és mondanivalók szerint adjak bármily szűkszavú jellemzést eszmékben, érzésben, hangulatban és megformálásban egyaránt változatos, az élet teljességét ezer színben tükröző lírájáról. Minden újabb belelapozáskor fedezünk föl benne valamit, egy mély gondolatot, egy meglepő kifejezést; mindig azzal a friss varázzsal hat ránk, mintha először találkoznánk vele. Ahelyett, hogy elemezni próbálnám, arra hadd ösztönözzek mindenkit: olvassa mennél gyakrabban, saját lelki gyarapodására, gyönyörűségére.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!