Révész Máriusz: Azért dolgozunk, hogy Magyarország aktívabb és egészségesebb hely legyen
A sportolást élménnyé kívánják alakítani, ennek érdekében több milliárd forintból kezdődnek fejlesztések és indulnak mozgásra ösztönző programok.
A sportolást élménnyé kívánják alakítani, ennek érdekében több milliárd forintból kezdődnek fejlesztések és indulnak mozgásra ösztönző programok.
Az új létesítmény tervezésébe még Harry Styles is beleszólt.
A stadion rekonstrukciója nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú beruházás, több száz pályázat közül lett a legjobb.
A népszerű énekes igyekszik csak előre nézni, mint aki valahol a lelke mélyén hisz az örök életben.
Az 1989-ben megnyitott fedett stadion 2009-ig a Stockholm Globe Arena, majd az Ericsson Globe nevet viselte.
Speciális, több mint háromezer négyzetméter alapterületű mobil-faburkolatot kap a római Colosseum híres arénája.
Elmondása szerint a vírus miatt nemhogy nem állt meg az élet, hanem épp az ellenkezője történt.
Felmerül a kérdés: vajon a szurkolók, akik még be sem tették a lábukat a nézőtérre, honnan tudják, milyen a székükről a kilátás?
Fizikailag itt talál majd otthonra az MTK esport szakosztálya, de ezen kívül különféle konferenciáknak és egyéb rendezvényeknek is otthont adhat a létesítmény.
Az előzetes tárgyalások alapján Győrben játssza majd jövőre a Bajnokok Ligája-mérkőzéseit a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.