Buglya Sándor: Az én filmjeim nem kihívóak, és mindig az emberszeretetről szólnak
Orvosként filmes, filmesként orvos.
Orvosként filmes, filmesként orvos.
Az MMA Kiadónál a napokban megjelent kötet sem lehet majd túl népszerű.
A jubileumi, Sára Sándor tiszteletére rendezett, XX. Lakiteleki Filmszemle ünnepélyes eredményhirdetését ma tartották a Hungarikum Ligetben.
2010 óta a lakiteleki filmszemlén a Magyar Nemzet különdíjával is ismernek el alkotókat, alkotásokat.
Buglya Sándor zsűrielnök szerint a legfőbb szempont a hagyományápolás, az egészséges történelemtudat megjelenítése.
Helyén van-e a feldolgozatlan múltunkat és jelenünket bemutató, régiónk problémáival foglalkozó magyar dokumentumfilm – vagy elsikkadni látszik a televíziós csatornák hír- és szórakoztatóműsor-versenyében?
A helyi televízió olyan tájékoztatási és kulturális fórum, amely kellő frissességgel és megkívánt korrektséggel mutatja be a napi gondokat és örömöket, sugároz hírt a legfontosabb eseményekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban arra az incidensre reagált, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.
Szakértők szerint számos gyakori szembetegség, szemprobléma oka valójában a stressz, ezért érdemes kiemelten figyelni látószervünk rejtett üzeneteire.
A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó előtt egy nappal a francia elnökkel tárgyalt Párizsban. Folytatás holnap Brüsszelben – írta a miniszterelnök.
Az Egyesült Államok elnöke a Hamásznak küldött üzenetet.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
Az intézkedések során konzulátusok bezárására is sor kerülhet. Sajtóinformációk szerint négy franciaországi konzulátus is érintett lehet.
2024 első felében összesen 192 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, míg a második negyedévben 13 százalékkal több.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
Az intézkedések során konzulátusok bezárására is sor kerülhet. Sajtóinformációk szerint négy franciaországi konzulátus is érintett lehet.
2024 első felében összesen 192 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, míg a második negyedévben 13 százalékkal több.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.