Erősödik a szervezett bűnözés Németországban
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények a vagyoni kártól az emberölési kísérletig terjednek.
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények a vagyoni kártól az emberölési kísérletig terjednek.

A nagyváros havi ezer dollárt adna a fiatal bűnelkövetőknek. Sokak szerint a pénzzel valójában a bűnözést támogatják.

Franciaországban az utóbbi időben drámaian megnőtt a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények és erőszakos támadások száma.

– Az Izraellel kapcsolatos antiszemitizmus behatolt a társadalom közepébe – mondta Felix Klein kormánybiztos.

Megosztó az új francia klímatörvény; Ingyen sörrel csábítanak oltásra New Jerseyben. A cannabis legalizálásával mérsékelné a bűnözést Franciaország; A Fiatal Baloldaliak szervezet nyíltan kommunista eszméket hirdet.

A milliárdos spekuláns célja egy baloldali-liberális pozsonyi kormánykoalíció hatalomra segítése lehet.

A támadásnak több mint kétszáz japán vállalat és kutatóintézet, köztük a japán űrkutatási ügynökség is célpontja volt.

A szemfülesebb városi utazónak hamar feltűnhetnek, az azonos betűtípussal, és szóhasználattal akkurátusan megírt egyentáblácskák.

Kilakoltatják a marokkói családokat Belgiumban; börtönből akarta zsarolni a rádiót a svédországi rapper. Egymilliárd dollárt fizetett a szexuális zaklatással vádolt orvosért az egyetem; arra kérik a franciaországi imámokat, hogy a homoszexualitásról prédi

Az egyre gyakrabban előforduló bandaháborúk okairól és a lehetséges megoldásokról beszélt az egyik francia rendőrszakszervezet főtitkára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.