Az éjszaka urai
Magyarországon a legismertebb rendőri korrupciós botrány az úgynevezett Vizoviczki-ügy volt.
Magyarországon a legismertebb rendőri korrupciós botrány az úgynevezett Vizoviczki-ügy volt.

Sokszor egy hét alatt annyi bűncselekményt lát az ember, amennyit eddigi élete során összesen.

A verekedést követően húsz fiatalt letartóztattak és kilenc rendőr megsérült. Egy mentőt üveggel dobtak fejbe.

Helyi lapok úgy tudják, a célpont valószínűleg nem a kislány volt, hanem két férfi.

Az amerikai elnök néhány héten belül Clevelandbe, Detroitba és Milwaukee-ba is küld szövetségi erőket.
Egy franciaországi no-go zóna lakosai kétségbeesésükben a helyi drogmaffiával kötöttek megállapodást.
Az intézkedés nemcsak Chicagóra érvényes, hanem más olyan amerikai településekre is, ahol eluralkodott az erőszak.
A szerbiai portál bűnözéssel foglalkozó ranglistájában most először került az első helyre Ukrajna.

A Black Lives Matter-mozgalom nem kér a rendvédelemből, miközben elszabadult a bűnözés.

Már egész Európába kezd elterjedni az áldozatok hibáztatása akkor, ha az elkövető nem fehér.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.