USAID-papírokat találtak a coloradói antiszemita támadónál
A papírokon az USAID felirat mellett Izrael és Palesztina is szerepelt.
A papírokon az USAID felirat mellett Izrael és Palesztina is szerepelt.
A támadó azt kiabálta: Szabad Palesztinát.
Meredeken zuhan a bűnesetek száma a két coloradói nagyvárosban.
A republikánus képviselők nem értenek egyet a törvényjavaslattal.
A volt elnök kampányszóvivője szerint Biden és a demokraták egyszerűen nem bíznak az amerikai szavazókban.
Egyértelműen politikai motiváció áll az intézkedés mögött.
Az elkövetőt őrizetbe vették, a rendőrség egyelőre nem közölte, mik voltak a támadó indítékai.
Colorado lett a második állam, ahol legalizálták a pszilocibingombákat, Oregon nyomdokaiba lépve.
A videóban azzal érvelnek, hogy a rendőrség megjelenése ilyen esetekben inkább fokozza, mint csökkenti az erőszakot.
Az állam szexuális bűnelkövetőkkel foglalkozó testülete szerint a „szexuális bűnelkövetők” kifejezés túl negatív.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarországon már nem szabad.
Újra kiválóan játszott a Davis-kupában Piros Zsombor.
Rengetegen érkeznek a Harcosok Klubja edzőtáborába.
A svéd támadó új társat kapott, és egyből remekül mozgott az Arsenal meccsén.
Robbanóanyagot szállítottak ukrán állampolgárok Georgiába.
Egy amerikai műholdas fényképen egy Starlink műhold is megjelent.
Robbanóanyagot szállítottak ukrán állampolgárok Georgiába.
Egy amerikai műholdas fényképen egy Starlink műhold is megjelent.
“Today we reaffirmed our strategic alliance,” wrote Viktor Orban on social media, reporting from Qatar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.