– Milyen jogalapja van a döntésnek úgy, hogy egyetlen bíróság sem találta bűnösnek Trumpot a Capitolium 2021. január 6-i ostromával kapcsolatban?
– A bíróság az alkotmány 14. kiegészítésére hivatkozik, amely szerint nem töltheti be az elnöki tisztséget az, aki lázadásban vett részt az Egyesült Államok, illetve annak alkotmánya ellen. Fontos ismerni a történelmi kontextust: ezt a kiegészítést közvetlenül a polgárháború után foglalták az alkotmányba, így valójában olyanokra vonatkozik, akik, mint a Dél (a Konföderáció) vezetői, fegyvert fogtak a hivatalos szövetségi kormánnyal szemben. Emellett valóban nem mondta ki egyetlen bíróság sem, hogy Donald Trump bűnös lenne. Mindezek alapján a jogi hivatkozás gyenge lábakon áll, messziről látszik, hogy politikai motivációjú döntésről van szó.
– Az ügyben a fellebbezési határidő január 4., a coloradói választási hatóság szerint a jelöltek névsorát január 5-én zárják le. Lehet addig a dátumig végleges döntés? Mennyi az átfutási ideje a szövetségi legfelső bíróság fellebbezési döntésének?
– Most még nem látni, hogy lezárulhat-e az ügy január elejéig, de amint említettem, a precedens a fontosabb szempont, így még ha végül Colorado államban, az előválasztáson tényleg nem is állhat rajthoz Donald Trump, számára kedvező másodfokú döntés esetén máshol már nem lehetne ilyen ítéletet hozni. Ezzel együtt van esély arra is, hogy már a mostani, coloradói döntést is megváltoztatja a szövetségi legfelső bíróság.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!