Robbantásra készült a terrorista, ez volt a célpont
Házi készítésű robbanószerkezetet akart elhelyezni egy igazgatási épület közelében.
Házi készítésű robbanószerkezetet akart elhelyezni egy igazgatási épület közelében.
A belügyminiszter szerint Dagesztán nem hagyja, hogy külső erők tönkretegyék a békéjét.
A természet elképesztő ereje ellen esélyük sincs a helyieknek.
A tüntetők attól tartanak, Izraelből érkező menekültek jutnak be a városba.
Rendőröket üldöző asszonyok, agyonlőtt toborzótiszt és önmagát felgyújtó férfi – tiltakozások a mozgósítás ellen.
Hat, terrortámadásra készülő iszlamista „banditát” semmisítettek meg a szakszolgálatok Dagesztánban – közölte pénteken az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság.
Iszmail Muszukajev berobbant a sportéletünkbe. Péntekig még csak a karfiol- vagy különösen vájt fülűek hallottak a dagesztáni születésű birkózóról.
A 26 éves, orosz színekben junior vb-ezüstig jutott, ez évtől azonban már bennünket erősítő versenyző az olimpiai kvótát már csütörtökön megszerezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.