Egységet mutatott a NATO
Miután a NATO-csúcs nyitányán lezajlott a pengeváltás, a zárónapon már mindenki ügyelt arra, hogy a katonai szövetség 70. évfordulójához méltó módon, a nézeteltérések ellenére is egységet sugározzon.
Miután a NATO-csúcs nyitányán lezajlott a pengeváltás, a zárónapon már mindenki ügyelt arra, hogy a katonai szövetség 70. évfordulójához méltó módon, a nézeteltérések ellenére is egységet sugározzon.
A geopolitikai kapcsolatok, a katonai fenyegetések, a védelmi kiadások kényes kérdése, valamint a szövetség jövője lesznek a fő témák a NATO ma kezdődő csúcstalálkozóján.
A lap felelős szerkesztői kivizsgálták, hogyan is született a hamis történet, és korrigálták a cikket. Egyúttal közölték, hogy az elnökről és a kormányzatról a jövőben másik újságíró tudósít majd.
A következő év novemberében Michael Bloomberg 78 éves lesz, ha elnyeri az amerikai államfői tisztséget, akkor 82 éves korában ér véget megbízatása. Feltéve, ha nem akar majd újrázni.
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett az amerikai elnök. Donald Trump az amerikai hálaadás ünnepén ellátogatott az afgán fővároshoz közeli amerikai légitámaszpontra.
Ismét szintet lép az a képviselőházi meghallgatássorozat, amely azt célozza, hogy Donald Trump demokrata párti ellenfelei közjogi felelősségre vonási eljárást indítsanak az elnökkel szemben.
Várhatóan kedvezményeket adnak az európai szövetségesek az Egyesült Államoknak a jövő heti NATO-csúcson, erről értesült a Reuters hírügynökség.
Donald Trump amerikai elnök harmadik negyedévi elnöki fizetését az opiát tartalmú szerek elleni küzdelemre adományozta – közölte újságírókkal kedden este a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Levélben köszöntötte a budapesti keresztényüldözéssel foglalkozó konferencia résztvevőit, és a vallásszabadság védelmezőit Donald Trump amerikai elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt a merénylő.
A politikus szerint a választások előtt bizonyos témákról nem szabad beszélni, a győzelem után viszont mindent lehet.
A válogatott hazai találkozói akkor is telt, vagy közel telt házasak, ha nem Cristiano Ronaldo az ellenfél.
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.