Fegyverüzletre készül Washington és Budapest
Magyarország egy új, közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert kíván beszerezni, és előrehaladott tárgyalásokat folytat erről az amerikaiakkal is, vagyis a lehetséges beszállító Raytheonnal.
Magyarország egy új, közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert kíván beszerezni, és előrehaladott tárgyalásokat folytat erről az amerikaiakkal is, vagyis a lehetséges beszállító Raytheonnal.

Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 51 százalékosra emelkedett a Zogby közvélemény-kutató szerint, amelynek felméréséből kedden hozott nyilvánosságra néhány tényt a The Washington Examiner című amerikai lap.
A DK elnöke szerint a világot érteni nem akaró vagy nem tudó veszélyes nacionalisták ölelkeztek össze, a két politikus nem látja a fától az erdőt, „azaz a menekültektől a világ megannyi fontos problémáját”.
A migrációval szembeni fellépés és az üldözött keresztények támogatása is közös nevezőre hozta Donald Trump amerikai elnököt és Orbán Viktor magyar kormányfőt a hétfői találkozón.

Donald Trump, az USA elnökének személyében nagyon erős szövetségest szerzett Orbán Viktor miniszterelnök — mondják elemzők a két politikus találkozója kapcsán.

A magyar miniszterelnök elmondta, az USA elnökével azonosan ítélik meg a migráció veszélyeit, s arról is beszámolt, hogy a magyar gazdasági modellről az Egyesült Államokban is hallottak.

A találkozó lebonyolításának módja bizonyíték a két vezető közötti kölcsönös szimpátiára is: Trump rendkívül ritka gesztusokkal fejezte ki egyetértését és szimpátiáját a magyar miniszterelnökkel.

A kormányfő kiemelte, hogy a jelenlegi amerikai elnök a közvetlen elődeihez képest egy teljesen más, erős, célratörő vezető, aki pontosan tudja, hogy mit akar.

Vélhetően téma volt Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök találkozóján a magyar kormány és a kínai távközlési multi, a Huawei közötti stratégiai együttműködés – ezt valószínűsítették a lapunk által megkérdezett illetékesek a megbeszélés előtt. A wa




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Az 1956-tól brüsszeli kálváriát járt Alfonzó humorát nemigen értették a magyar követségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.