Férfitörténet
Ebben az összekuszált világban A feleségem történetében igazi, hús-vér férfiakat és nőket kapunk ajándékba.
Ebben az összekuszált világban A feleségem történetében igazi, hús-vér férfiakat és nőket kapunk ajándékba.

Mindenkinek akadnak könyvek az életében, amelyeket újra és újra elolvas, mert oly kedves és fontos munkák a számára.

A jeles eseményt szeptember 9. és 18. között rendezik majd Kanadában.

Sem a Telex, sem pedig a HVG nem vesz tudomást a baloldali-liberális művészek, például Enyedi Ildikó elképesztő összegű támogatásairól.

A zsűritagok karantént követően a fesztivál mozijában nézik meg a versenyfilmeket Berlinben.

Az egyetemi autonómia állítólagos jóvátehetetlen sérülése miatt mondták fel oktatói szerződésüket.
Elkezdődött Enyedi Ildikó legújabb filmjének forgatása hétfőn Hamburgban, amely Füst Milán A feleségem története című regénye alapján készül európai koprodukcióban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.

A miniszterelnök kommentekre válaszolt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Nukleáris bázissá akarták átalakítani Grönlandot a jégpáncél alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.