Tökéletes vb: Bö és Klaebo helyett honfitársuk érte el
Jarl Magnus Riiber kárpótolta magát a pekingi eseményekért.
Jarl Magnus Riiber kárpótolta magát a pekingi eseményekért.

Az ukrajnai mentőakcióról nyilatkozó orosz sportoló nem segített a helyzeten.

Másodszor lépett ugyanabba a folyóba Jarl Magnus Riiber, még négy évet várnia kell.

Sorra dőlnek ki a norvégok aranyesélyes sportolói, de mások is pórul jártak.

A nyolcszoros olimpiai bajnok Ole Einar Björndalen Kínában már a hazaiakat támogatja.

Meleg időben, nézők nélkül rajtol az északisí-vb, amelyen minden eddiginél több aranyérmet osztanak.

Az olimpiai és világbajnok síző szívműtétje után küzdötte vissza magát az élsport szintjére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.