Koldusopera: Együtt megyünk, mert menni kell
A Szolnoki Szigligeti Színházban Eszenyi Enikő Koldusopera rendezése az ember mindenek feletti erejét mutatja.
A Szolnoki Szigligeti Színházban Eszenyi Enikő Koldusopera rendezése az ember mindenek feletti erejét mutatja.
Májusra halasztják a hétvégére tervezett bemutatót.
A Csodálatos vagy, Júlia! című előadást próbálták, amelyben a Kossuth-díjas színésznő játssza a főszerepet.
A volt igazgató azután mondott le, hogy a színház több tagja a nyilvánosság előtt támadta vezetési stílusa miatt.
Eszenyi Enikő úgy látja a fiatalokért, a jövőért kell mindenkinek csatlakoznia az aláírásgyűjtéshez.
Ki gondolta volna ezelőtt négy-öt hónappal, hogy Eszenyi nem a Vígszínház örökös főigazgatója, akit Hegedűs D. Géza felvirágozott hintón húz végig a Szent István körúton? Az igazság és a szabadság ikonjai.
Színészek és a kulisszák mögött dolgozó színházi szakemberek írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben az Eszenyi Enikővel összefüggésbe hozott hatalmi visszaélések kivizsgálását szorgalmazzák.
A főpolgármester megköszönte a színházat eddig vezető Eszenyi Enikő munkáját. A leköszönő igazgató az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát.
Miért nem akkor tetszettek, kedves színészek, siránkozni, amikor eljöttek a Vígszínházból? Csak nem azért, mert akkor az ellenzéki politika még fogta Eszenyi kezét?
Felettébb valószínű, hogy a balliberális politikai körök állnak a megbuktatása mögött, holott ő maga is ezekhez a körökhöz tartozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.