Bertolt Brecht Koldusopera című művében központi szerepe van a daloknak. Eszenyi Enikő rendezésében, amelyet a Szolnoki Szigligeti Színházban mutattak be, erőt sugároznak a fontosabb dalok előadói. A Barbara-dalt sokan sokféleképpen énekelték már a magyar színháztörténetben, a legnagyobb színésznők előadásában hallhattuk. Énekelte például Psota Irén mélyről jövő szenvedéllyel vagy Udvaros Dorottya hurrikánra jellemző pusztítással. Tanulságos kis nóta, benne van a legfontosabb női titok, amelyet minden férfinak tudnia kell, másrészről nem született még olyan női néző, aki nem mosolyodott volna el legalább egy nagyon kicsit, amikor a dal a végső kifejletéhez ér. A szolnoki előadáson Bíró Panka Dominika énekelte, hisztérikus, de erőt sugárzó szenvedélye Eszenyi Enikőt idézte, ahogy annak idején előadta például az E tangót.
A szolnoki Koldusopera című előadásban sok volt a női energia
Nem meglepő tehát, hogy sok volt a női energia ebben az előadásban. Kocsma Jenny – akit Radó Denise olyan intenzív színészi jelenléttel adott elő a színpadon, amelyet kevésszer láthat a néző – árulása például arról szólt, hogy nem szabad feldühíteni egy nőt, mert akkor kő kövön nem marad. Ebben a fénytörésben Bicska Maxi legnagyobb bűne az, hogy akárcsak Don Juan, ő is játszik a nők érzelmeivel, bukását éppen ez okozza. Barabás Botond játéka arra helyezi a hangsúlyt, hogy Maxi ereje egyre fogy az előadás során, miközben a női főszereplőké viszont növekszik. Az erő tekintetében kivételt képez Peacock, Schnell Ádám üdítően sokféle hangulatot képes játékával érzékeltetni, és remekül hozza korunk élelmes vállalkozójának cinikus figuráját.
Lenyűgöző jelenet az előadás vége felé, amikor a darab szereplői együtt vonulnak, és arról énekelnek, mennyire nehéz tisztességesen túlélni az életet. A vonulás közben egy-egy szereplő rongybabaként esik össze, majd a következő pillanatban feláll és megy tovább. Mindezt a szolnoki társulat temérdek energiával és erővel kanyarította a színpadra, így a néző még a darab vége előtt megélheti a katarzist. Érdekes megoldás, hogy Bicska Maxi akasztására feketében érkező szereplők a Fellini-filmek világát idézik, és az is fontos tanulság, hogy azok a férfiak – leginkább Peacock a példa rá a darabban – vonulnak erejük teljében, akik nem a nők ellenében akarják meghatározni önmagukat.
Eszenyi leszámolt a klasszikus brechti elidegenítő effektusokkal, falfelirattá idomította őket, viszont betör a darab realista valóságába a modern embert egyre inkább infantilis gyerekekké tevő hollywoodi mesevilág, amikor megjelenik az Avatar-filmekből jól ismert na’vi nő és na’vi férfi, vagyis két kék űrlény, akik eljöttek tanulmányozni az ember küzdelmét (és ezt az előadást, ahol ráadásul elidegenítő effektusok is egyben). Másrészről, ha a kék lényekről szóló film történetére gondolunk, akkor az a tanulság körvonalazódhat a nézőben, amit a Koldusoperában is kimondanak: Mi egy bank kirablása egy bank alapításához képest? A furcsa kék űrlényeknek is a kapzsi tőke terjeszkedésével kell ugyanis szembenézniük.
Eszenyi Enikő rendezésében a Koldusopera az életben maradás emberfölötti küzdelmén túl arról szól, hogy világukban, kívülállóként, egyedül, önző és egoista gondolkodásmóddal nagyon csúnyán elbukik az ember. Valódi erőt a közösségi összefogás képvisel, arról már nem is beszélve, hogy a férfiaknak és nőknek nem egymás ellenében kell érvényesülniük, hanem együtt. Miközben azt tapasztaljuk, hogy a nőket a férfiak ellen hangolja temérdek mai kulturális termék, fontos meglátni Bicska Maxi bukásának tanulságát – az árulókat is elárulják végül –, és főhősünk csodával határos megmenekülésének katarzisát, amely a keresztény kultúrkör legfontosabb értékéről, a megbocsátásra való képességről szól. Ezt kell megtanulnia férfinak és nőnek, és azt, hogy csak együtt tudnak valódi erőt képviselni.
Borítókép: jelenet a színdarabból (Fotó: László Róbert)
