„Magyarország és a V4-ek rendszere Európa jövője”
Matolcsy György szerint a mai nehézségek nem állnak össze rendszerszerű válsággá.
Matolcsy György szerint a mai nehézségek nem állnak össze rendszerszerű válsággá.

A britek azonban pont azt szeretnék elérni, hogy ne az EU szabályozza a kilépett ország életét.

Az illegális bevándorlók mindent megtesznek, hogy ne állítsák meg őket a La Manche-on való átkelésük során.

„Miközben a gonosz magyarok összeesküdtek a világ ellen, addig a jóságos Merkel megmenti a migránsokat.”

Az EP-ben a balliberális, szocialista, zöld, kommunista, újbaloldali erők egyszerűen uralják a terepet.

Az Agrárminisztérium elkötelezett a gazdák versenyképességének megvédéséért – mondta Nagy István.
Soros Györgyöt és Brüsszelt kell megelőznünk egy újabb nemzeti konzultációval és nemzeti összefogással.

Többek között a rendkívüli jogrend kivezetéséről is beszélt az igazságügyi miniszter a Demokratának.
Egyetlen európai országnak sem kellene úgy tennie, mintha nem lenne fontos a jó kapcsolat Kínával.
A jövőben is jogi és politikai természetű viták valószínűsíthetők Magyarország és az EU között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Menczer Tamás csattanós választ küldött a 444-nek.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A kiscsapatok közül Feröer, Gibraltár és Málta is vezetett, de csak utóbbi győzött.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.