A morális talapzat elporladt
Soros György ismét megkörnyékezte a válságok által eleve legyengült Európai Uniót.
Soros György ismét megkörnyékezte a válságok által eleve legyengült Európai Uniót.

A kiküldetési irányelv módosításával régiónk szolgáltatóit kiszorítanák a nyugat-európai piacokról.

Brüsszel olyan, mint a sportszeletes csávó: csupán segíteni szerettek volna, de rossz vége lett.

Az Európai Bizottság támogatása leginkább a járvány által legjobban sújtott uniós területeire koncentrálódik.
A Balkán történelmileg és folyamatosan erősödő gazdasági szálakon keresztül kötődik az EU-hoz.
A két ország a nehéz időszakban is számíthattak egymásra – mondta Szijjártó Péter.

A papírformának megfelelően a legnagyobb szeletet a járvány által leginkább sújtott országok kapnák.

Európa jó úton halad afelé, hogy kultúra nélküli iskolává, nemzedékké, Európává váljon.

Az idegenforgalomra hivatkozva szeretné Luigi Di Maio, hogy az Európai Unió június 15-én közösen oldja fel a határzárat.
Felgyorsult világunkban a degeneratív elváltozások is felpörögtek. Rovaralapú proteineket ajánl az EU.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Menczer Tamás csattanós választ küldött a 444-nek.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A kiscsapatok közül Feröer, Gibraltár és Málta is vezetett, de csak utóbbi győzött.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.