Kosma Złotowski: Ez a lengyel és magyar ellenzék terve
A lengyel EP-képviselő lapunknak nyilatkozva úgy vélekedett: az Európai Bizottság nem ijedhet meg az EP-től.
A lengyel EP-képviselő lapunknak nyilatkozva úgy vélekedett: az Európai Bizottság nem ijedhet meg az EP-től.

Formálódik egy jogászcsapat, amely ha kell, megvédi a kezdeményezést az Európai Bizottsággal szemben.

Az Európai Parlament a vesztes oldalra állítaná az uniós gazdákat az olcsóbb globális termeléssel szemben.

Az új törvényjavaslat szerint a dán határra érkező migránsok egy másik országba kerülnének.

Az évforduló apropóján nem árt felidézni, hogy mi is történt anno.

Hosszas viták után napokon belül véglegesíthetik a magyar gazdákat is érintő új uniós agrárpolitikát.

EP-képviselő: a vakcinabeszerzés ugyanis semmilyen tekintetben sem felel meg a nyilvánosság és elszámoltathatóság követelményeinek.

A munkavállalók 95 százaléka többet keres, mint az európai minimálbérnek megfelelő 122,5 ezer forint.

Az Európai Néppárt a jogállamisági mechanizmus aktiválását is kérte már Csehországgal szemben.

A tagállamok nem akarják, hogy Brüsszel döntsön a bérekről. A központosítás vesztese a munkavállaló lenne.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már megszokott, hogy a Tisza Pártról minden nap kiderül, hogy megsarcolná a magyarokat.

Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

Az M4-szakasz átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.

A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.

Továbbra is csak földművesnek minősülő természetes személy szerezhet termőföldet – legfeljebb 300 hektárig –, a változás pedig legfeljebb a haszonbérbe adás lehetőségét érinti.

Kerkez Milos a szombati, Tottenham elleni 2-1-es győzelem után adott interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.