
- Magyar Nemzet
- európai bizottság
európai bizottság

A román kormányfő megkapta pártja támogatását Dan Nica EP-képviselő európai biztosi jelöltségéhez
Viorica Dancila román miniszterelnök Dan Nica szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselőt javasolja az Európai Bizottságba, akinek a jelöltségéhez kedden megkapta pártja támogatását – tudta meg a Hotnews.ro hírportál.
Mindent elkövetett a DK Trócsányi elgáncsolásáért
A magyar sajtóban is nagy visszhangot kapott az a levél, amelyet a Demokratikus Koalíció juttatott el az EP jogi szakbizottságához.

Az Európai Bizottság levelet vár az EP-től a biztosjelöltek meghallgatásának részleteiről
A szóvivő elmondta David Sassoli, az Európai Parlament elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke az EP-szakbizottsági ülést követően megbeszélést folytattak.
Fidesz-KDNP: Az Ahmed H.-hoz hasonló terroristákat kitoloncolni és nem behozni kell
Nacsa Lőrinc megerősítette: Magyarország csak a hazaszállítást és a kitoloncolást támogatja, a betelepítést és a kvótákat határozottan elutasítják.
A magyar oktatásban lévő pozitívumokról írt jelentésében az Európai Bizottság
A magyar uniós biztos elmondta, az oktatásba való beruházás mindenekelőtt azt jelenti, hogy a tanároknak meg kell kapniuk azokat az eszközöket és mindazt az elismerést, amit megérdemelnek.
Barnier: Továbbra sem érkezett alternatív brit megoldási javaslat
Michel Barnier arról számolt be, hogy továbbra is nyitottak a bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás kiváltását célzó, működőképes és jogszerű javaslatok tanulmányozására.
Timmermans Soroshoz utazott New Yorkba
A holland politikus korábban számos alkalommal egyeztetett a spekulánssal, és Magyarországot is bírálták a találkozókon.
Politikai alkudozás a jelöltekről
Az európai parlamenti frakciók vagy megállapodnak egymás jelöltjeinek a „megkímélésében”, vagy a meghallgatásokon nekiesnek a vitatott megítélésű politikusoknak.

Felívelő korszak elején az ország
Magyarország megmutatta, hogy sikeres lehet a családokra építő és a bevándorlást elutasító politika, emiatt támadják hazánkat Brüsszelben – nyilatkozta lapunknak Varga Judit.

Fontos híreink
A PSG mindenkit meglepett, történelmi ajánlat készül

Európában gyülekeznek a háborús fellegek – Brüsszel háborús készülődése új szintre emelkedett

Az Ukrajnának nyújtandó EU-s háborús kölcsön meghosszabbítja a háborút + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Orbán Viktor operatőrnek állt + videó
A Tv2 évzáró interjúja már a miniszterelnök YouTube-csatornáján is megnézhető.

Többkulcsos adó, migráció- és ukránpártiság: íme a Tisza Párt első embere
Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

Megvan a válasz: lesz fehér karácsony idén? + videó
Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.
Külföldi híreink

Greta Thunberget letartóztatták
Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Idén is számíthattak Magyarországra az üldözött keresztények
Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Kuleba elárulta, miben reménykednek
Külső beavatkozás a magyar választásokba?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mozaikkép az elszakított magyar országrészek desszertkultúrájáról
Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.

Ne egyen belőlük: Lidl és Metro saját márkákat hívnak vissza
Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.

Elhunyt a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb zenebohóca, ifjabb Eötvös Gábor
A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

