Nacsa Lőrinc: A magyar képviselet erősödött a Kárpát-medencében
Fiumében tartották a Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferenciát.
Fiumében tartották a Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferenciát.

A Tisza elnöke csak a szavazatok miatt szól a külhoniakhoz.

Kétnapos pozsonyi sörturánk utolsó állomása.

Gödörben a szlovákiai kisebbségi politizálás.

Rengetegen elmentek a megnyitóra.

A Kaláka együttes alapítója volt március 24-én az MTVA Isten kezében című vallási műsorának vendége.

Felvidéki gasztro-turnénk legkellemesebb élménye a Nitriansky Furmansky Dvor volt, magyarul Nyitrai Fuvarosok Udvara, amit helyi idegenvezetőm, egy épp itt dolgozó fővárosi jóbarátom fedezett fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Sokan nem értenek velük egyet, a kommentelési lehetőséget máris korlátozták Szikora bejegyzésénél.

Az amerikai fél nem tűrte a rágalmazást.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.