Az elmúlt hónapok bukásai: a szeptemberi előre hozott szlovák parlamenti választáson és a június EP-választáson is bejutási küszöb alatt maradt a szlovákiai magyarok egységpártja, a Magyar Szövetség. Már nemcsak a szlovák, de az Európai Parlament kapcsán is állandósult gyakorlat, hogy az etnikai alapon szervezett magyar párt képtelen elérni a bejutási küszöböt.
A Magyar Szövetség az elmúlt két választáson a létéért is küzdött; látható volt, hogy a párt még egy kudarcot nem tud átvészelni anélkül, hogy ne hajtanának végre radikális átalakításokat a politikai struktúrákat, személyi kört és módszertant illetően. Ez a pillanat most bekövetkezett, és elkezdődtek kirajzolódni az új irányvonalak a jövőt illetően.
Az egyik elképzelés szerint a felvidéki magyar politikának világnézeti szempontok alapján kellene szövetséget kötnie szlovák politikai pártokkal. Ennek a gondolatnak a képviselője Gyimesi György, a párt egyik alelnöke, aki korábban szlovák párt jelöltjeként lett parlamenti képviselő, az elmúlt időszakban pedig olyan üzeneteket fogalmazott meg, ami nem a vitás világnézeti kérdések enyhítésére, hanem éppen ezek kidomborítására irányult, tudatosan feszítve ezzel a szlovákiai magyar politikai egységet.
Az országos szinten szervezett etnikai alapú politizálás módszertanát szükségszerűen át kell gondolni ennyi kudarc után, de el kell kerülni, hogy a többségi társadalmat megosztó törésvonalak mentén csapódjanak szlovák politikai pártokhoz a magyar politikusok.
Ez maradandó és visszafordíthatatlan károkat okozna az etnikai politizálásban és a felvidéki magyar társadalom szövetében.
Egy másik, ehhez hasonló alapokon nyugvó, mégis eltérő megközelítés szerint jelentős átalakításra nincs szükség, csupán jobban el kell köteleződni a szlovákiai magyarságot leginkább meghatározó keresztény-konzervatív politikai identitás mellett. Ez sem új gondolat; ennek mentén politizált az MKP a 2010-es években, országos szinten sikertelenül. Persze lehet azzal érvelni, hogy ezúttal jobban kell csinálni, de az ilyen ideológiai elköteleződésnek egy heterogén szlovákiai magyar közösség esetében szükségszerűen van egy ötszázalékos bejutási küszöb alatti üvegplafonja. A konzervatív világnézeti elköteleződés elidegenítheti a liberális választókat, a szlovák pártok felé terelve őket.
A szlovákiai magyar politikának fel kell ismernie a gyengeségeit és erényeit, és ezek alapján kellene meghatározni egy új stratégiát, amely bár radikálisan átalakítja a mostani rendszert, nem mond le az etnikai alapú politizálásról.
Komoly hátrány a háttérintézmények és háttérmunka hiánya, amelyek szakmai munícióval tudnák ellátni a pártot. Olyan rendszeres felmérésekre, kutatásokra, elemzésekre lenne szükség, amely által a politikai vezetők részleteiben megismerik a közösség preferenciáit. Nem lehet sikeres politikát csinálni anélkül, hogy ne értenénk részleteiben saját közösségünket.
A felvidéki magyar politika legjelentősebb ereje helyi, települési és megyei szinten van.
Az etnikai alapon szervezett magyar párt az országos szintű kudarcok ellenére helyi szinten eddig is jelentős sikereket ért el. Ennek egyik eleme az 1990-es évek elejére visszavezethető regionális beágyazódás, másrészt, hogy a polgármesterek és megyei képviselők leginkább ezekben a regionális választásokban érdekeltek leginkább. Ez meglátszik az országos választások során a helyi mozgósítás elmaradó mértékében is. Az új szlovákiai magyar politikának érdekeltté kellene tennie ezeket a helyi szereplőket az országos szintű politika szervezésében, és intézményesíteni kellene a szerepüket. Az 1994-es komáromi nagygyűlés során a felvidéki magyar autonómiatörekvést a magyarlakta területek választott képviselőire alapozták volna. Ehhez a gondolathoz kellene visszatérni – még akkor is, ha ez a mostani személyi struktúrák teljes átrendezésével, a belső politikai erőviszonyok átalakításával is jár. A személyi struktúrák jelentős átalakítása ennyi kudarc után nem megkerülhető.
Az 1990-es és a 2000-s években a magyarellenes szlovák politika a jelentős belső különbségek ellenére egy politikai közösségbe kovácsolta a felvidéki magyarságot.
Időközben a szlovák politika megváltozott, a közösség létét nyíltan fenyegető ellenség képe eltűnt, az áldozati szerepbe belekényelmesedett felvidéki magyar politika pedig adós maradt a hosszú távú célok megfogalmazásával. A szlovákiai magyar politika most fordulóponthoz ért, jelentős újratervezésre van szükség.
Egy olyan rendszert kellene megalkotni, amely érdekeltté teszi a helyi politikusokat, a gazdasági és társadalmi élet szereplőit a tevőleges együttműködésben, amelynek sikerei ezen szereplők, de valamennyi választó sikerét is jelenti.
A jövőben a hangsúlyt a dél-szlovákiai régióra kellene helyezni. Ezt a területet az egymást követő kormányok rendre elhanyagolták, azonban ezt a potenciált még nem használta ki a felvidéki politika. Lehet együttműködni szlovák pártokkal, sőt az elmúlt másfél évtized eredményei és tendenciái alapján úgy tűnik, hogy országos szinten kell is, de semmiképp se úgy, hogy világnézeti lövészárkokba vonulunk be, mert így szétszakad a közösségünk. Bár ez a modell részben feladná az etnikai politikát az országos szintű választások esetében, semmiképpen sem a korábban ismert vegyespárti gondolathoz visszatérést jelentené, hanem egy új modell, egy dél-szlovákiai regionális néppárt létrehozását – háttérintézményekkel és háttérmunkával, helyi struktúrákra és választott vezetőkre építve, jelentős személyi változásokkal, a területi elv alapján megfogalmazva a közösség és a régió hosszú távú célkitűzéseit.
