Jó hír érkezett az önkormányzati dolgozóknak
Emelkednek a fizetések a kistelepüléseken.
Emelkednek a fizetések a kistelepüléseken.
Pluszjuttatásokat is kap a fizetése mellé.
A nemek közötti bérszakadék Franciaországban továbbra is jelentős probléma, annak ellenére, hogy számos intézkedést hoztak az egyenlőtlenségek felszámolására.
A munkáltatók több mint fele kevesebbet emelne, mint amit a munkavállalók többsége várna.
Varga Mihály: 184 milliárd forintnyi forrás jött Magyarországra a pedagógusok fizetésemeléséhez.
Ez az egyik legnehezebb, mégis legnemesebb és legszebb hivatás – mondta a kormányszóvivő.
Legalábbis a felmérés szerint.
Az elmúlt négy évben csaknem a duplájára emelkedett a tanárok fizetése – mondta az államtitkár.
Nem lehet kevesebb fizetést adni a tanároknak a teljesítményértékelés miatt – hangsúlyozta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.
Megjelent a vonatkozó kormányhatározat a Magyar Közlönyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.