Mutatjuk, hogy milyen számokra érdemes figyelni
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai továbbra is érdemben mérsékelték a szolgáltatás-külkereskedelmi forgalmat, éreztette hatását a brexit is.

Az 1,075 milliárd euró deficitet követően 412 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya.

A folyó fizetési mérleg 230 millió euró deficitet mutatott a harmadik negyedévben, ezzel az idei első három negyedévben 324 millió euróra nőtt a hiánya a tavalyi szerény, 142 millió euró többlettel szemben. Az Európai Uniótól befolyt tőkeátutalásokkal egy
Idén 5 százalékhoz közeli növekedést várnak a szakemberek, jövőre viszont már csak 3 százalék körülit. Ennek döntően külső oka lehet, például az, hogy csökken az export és a beruházás.

Az elmúlt bő két hétben sokat gyengült a forint, és el is érte mindenkori mélypontját az euróhoz képest. A dollárért pedig csak egyszer, 18 évvel ezelőtt kellett többet adni, mint most.

A januári 154 millió euró hiányt követően februárban 184 millió euró többletet mutatott a folyó fizetési mérleg. A javulás alapvetően annak köszönhető, hogy az áruforgalmi egyenleg hasonlóképpen pozitívba fordult, a januári 161 millió deficittel szemben 2



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hiánypótló honlap indult el Budapest 1944-es amerikai bombázásáról.

Ennek a csatának nem lett győztese.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

Legalább tíz tisztséget tölt be.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

"Our grand plan is to create a work-based society in Hungary," declared the prime minister.

Az alkotók Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az író különleges életútját és sokszínű életművét mutatják be.

Nem csak az elektromos autók viszonylatában tűnik kedvezőnek a fapados Model 3 Standard alapára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.