Magyar együttest választottak az év zenekarának Texasban
Mindössze egy éve alakultak, és máris a világhír kapujába kerültek.
Mindössze egy éve alakultak, és máris a világhír kapujába kerültek.

Koncerttel és a muzsikusok életét bemutató fotókiállítással készül a zenekar a táncháztalálkozó hétvégéjére, több helyszínen is.

Az életöröm és a diadalmámor jegyében élő tünemények a Hunok csatájából sereglenek körénk.

A magyar népzenei feldolgozástól az alternatív rockon át a popzenéig.

A kanadai művész a The Visit Revisited című turnéjával érkezik Európába.

Váratlan dallal jelentkezett az együttes.

Érett, izgalmas, érdekes, többszöri meghallgatásra való az Élem.

A hazai állomás 2022. december 2-án lesz a Barba Negrában.

Normális elektrofolk zenekarunk, tehát olyan, ami megüti legalább a Faun, a Heilung vagy a Wardruna szintjét, nem volt eddig.

A Dalriada frontembere, Ficzek András szerint sokan a zenéjük miatt szeretnének megtanulni magyarul Japántól egészen a Karib-tengerig.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

The DPK nationwide tour continues with live coverage of the event online and on Hir TV, while Magyar Nemzet provides continuous reporting.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.