időjárás 1°C Gerda , Martina 2023. január 30.
logo

Minden zenerajongónak ajánlott a Góbé zenekar Élem című lemeze

Juhász Kristóf
2022.12.01. 11:58
Minden zenerajongónak ajánlott a Góbé zenekar Élem című lemeze

A Góbé zenekar negyedik nagylemeze is napjaink egyik izgalmas és még egyre terjedő kulturális tendenciá­jának jegyében fogant: hogyan tereljük népdalkincsünk tiszta forrásának vizét a jobb híján popzenének mondott káosz óceánjába? És hogyan kapjunk a végén olyasféle muzsikát, amely egyrészt zenetörténeti előképzettség nélkül is élvezhető, másrészt azt a bizonyos tiszta forrást sem mocskolja össze? A történet egyik széle az, amikor a Bartók rádióban leadják az 1950-es években Székelyföldön gyűjtött, gyönyörű dudazenét. Az elhivatott gyűjtőknek általában nem állt rendelkezésre még adott kor hangrögzítési csúcstechnikája sem, így az efféle felvételek laikusnak ritkán élvezhetők. Inkább arra valók, hogy a mai muzsikusok és kutatók kisilabizáljanak belőle egy adott tájegységre jellemző dallamvariációt, díszítést. A másik széle meg az az ismert jelenség, amikor az egyszeri popsztár menedzserének eszébe jut, hogy a füstgép meg a lézershow mellé kéne egy hegedű meg egy fehér ló, és a refrénnél a konfettiesőben legyen még ezer darab patkószeg, mert azzal lehet pályázatot nyerni, és lőn teljes anakronizmus és kultúrtörténeti méltatlanság.

Szóval ennek a történetnek lenne valahol az egészséges, arany közepén a Góbé Élem című albuma. A zenekar 15 éve van a pályán, két éve új énekessel és nagybőgőssel gazdagodott. A hangzás kellőképpen sűrű, de profi is: a különböző rétegek nem kioltják, hanem erősítik egymást, pedig ilyen hangszerarzenált, valamint a vokálokat (négyen is énekelnek) nem könnyű egyensúlyba hozni. Szépen hallunk mindent pásztorfurulyától brácsán, tekerőlanton, tamburán, dudán át a dobig és a basszusig. Van is rendesen „alja” a legkülönbözőbb műfajokból kompilált zenének.

 

A popzeneiség esetünkben nem elektromos hangszerek, illetve elektronikus effektek beemelését jelenti, hanem – legpőrébben fogalmazva – ritmikai feszességet, amelyet a biztos dob-basszus alapok adhatnak meg.

 

Ennek praktikusan elég komoly jelentősége van: napjaink zenehallgatója ugyanis alkalmasint szívesen táncolna népi dallamokra, ám nem akar megtanulni néptáncolni, csak úgy élvezné a zenét a maga módján, kötetlenül. Mármost e szándék korántsem ördögtől való, s mivel fülünk és gyomrunk annyira hozzászokott már a világból mindenhonnan áradó basszus dörmögéséhez és láb­gép dohogásához, sokan zsigerből kevésnek érzünk az önfeledt táncikáláshoz, teszem azt, egy ütőgardon nyújtotta ritmikai alapot.

A hangosítás adta lehetőségek miatt pedig a Góbé zenekar ma nyilván százszor több mindent megtehet, mint a legprofibb csángó banda az elektromosság kora előtt. Olyan kiállásokat, díszítéseket, atmoszférákat pakolhatnak egymás hegyére-hátára, amelyeknek anno nem lett volna értelmük, hisz nem lehetett volna belőlük hallani semmit. Ilyen értelemben (is) roppant igényes, stiláris rongyszőnyeget szövő együttest hallunk, akik latin dallamokat, reggae-t, hiphopot, funkot, dzsesszt és pszichedelikus elszállásokat ötvöznek moldvai balladával, tánccal, kuruc nótával, andalgóval, verbunkkal vagy kalotaszegi dallamokkal. És ez a fölsorolás még messze van a paletta teljességétől.

 

A szövegvilág és a zenei miliő tematikája a betyárvilág, ez a téma most szintén reneszánszát éli, úgy is, mint a betyár reális-mitikus figurájának kontextusba helyezése a közelmúlt és napjaink toposzfigurájával, a betondzsungel gengszterével (vö.: aszfaltbetyár).

 

A Góbééhoz hasonló játékot űz (és zeneileg is hasonlóan kalandos, sokrétű világot épít) a Ferenczy György és a Rackajam, például náluk is fölbukkan a reppelés mint a mai „betyárélet”, az alvilágiság egyik zenei jele. A Góbé lemezén Busa Pista reppel a Hajsza című nótában, ami hamisítatlan csárdaatmoszférából tágul egyszerre lendületes és utaztatós lüktetésbe, a vonósok és a duda összjátéka filmzenei üldözős jeleneteket idéz.

Az Ellenpontozóban a dupla basszus ad már-már elektrós lüktetést a nótának: remek asszociáció a kurucok lovainak trappolására és vágtatására. Az Én is voltam című számban is a rap és a ska pattogása tereli a drámai kesergő(k) némiképp átírt, kiegészített, kompilált szövegvilágát és hangulatát egy keményebb, dacosabb hangvétel irányába. A keserűségben már ott a dac, a dacban pedig ott a továbblépés, föloldozás lehetősége.

Az Azért se váltásokban bővelkedő vágta, a válságból kilábaló szabadságvágy roppant virtuóz zenei megoldásokkal, tempó- és témaváltásokkal operáló dala:

 

Verd meg, Isten, verd meg azt / Kinek szíve nem igaz / Kinek szíve nem igaz, de nem igaz / Mert az enyém igaz volt / Mégis megcsalatkozott / Mégis megcsalatkozott, de csuhajja / De én azért se halok meg, hogy a szíve hasadjon meg / Hogy a szíve hasadjon meg, csuhajja.

 

A nóta végén elsöprő erejű az indulatos „csordavokál”, ilyenből még elhallgattam volna párat a lemezen.

A finálé a Pekulár, ez a sokszor és sokféleképpen földolgozott moldvai ballada. A halotti éneknek is beillő szöveget éteri magasságokba emelik a különböző effektek – és most lebuktatom magam, mert ebben a nótában igenis van valódi elektro meg némi rockos-metálos gitárriffelés is. Eksztatikus, túlvilági utazás, olyan, látszólag távoli, zenetörténeti asszociációkat is kínál, mint a Pink Floyd munkássága vagy egyenesen a Jethro Tull vadabb kísérletei (no de Anderson mesterék melyik kísérlete nem volt vad?).

Érett, izgalmas, érdekes, többszöri meghallgatásra való az Élem, jó ízléssel kompilál, szélsőségekig nem merészkedik, minden zenerajongónak ajánlott.

(Góbé: Élem. Fonó Budai Zeneház, Budapest, 2022)

Borítókép: A Góbé zenekar koncertje, Hajdúszoboszló, 2019 (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Matey István)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.